GP Budapest – Lovassy nyert keirinben, Drijver második az omniumban

Lovassy Patrik Rómeó nyerte a keirint a pályakerékpáros Grand Prix Budapest vasárnapi versenynapján, omniumban Drijver Bertold a második helyen végzett.

A Kőbányai BringArénában másodszor sorra kerülő nemzetközi viadal egyben a mezőnyszámok országos bajnokságául is szolgál. A legjobb magyar eredmény férfi sprintben született: Lovassy Patrik Rómeó a második, Csengői Bálint a negyedik lett, a győzelmet a romániai Szabó Norbert szerezte meg. Még egy szám zárult európai sikerrel, férfi scratchben az osztrák válogatott Tim Wafler bizonyult a legjobbnak.

A többi számban mexikói diadal született: a férfiaknál Fernando Gabriel Nava Romo a pontversenyt és a kieséses versenyt is megnyerte, előbbiben Drijver Bertold negyedik lett. A nőknél az ugyancsak mexikói Yareli Acevedo Mendoza a pontversenyt, a kieséses versenyt és a scratchet is első helyen zárta.

A verseny második napján mindkét nemben keirinben és omniumban mérettették meg magukat a bringások: előbbiben egy speciális motorkerékpár, a derny felvezetésével folyamatosan növelik a sebességet a táv első felében, majd a jármű kiállása után következik az éles verseny három körben; míg utóbbi négy számból – scratch, tempóverseny, kieséses szám és pontverseny – áll.

Lovassy Patrik Rómeó és Csengői Bálint közvetlenül jutottak a hatos döntőbe, hozzájuk a vigaszágról még Makranczy Dominik csatlakozott a hazai bringások közül. Az egy nappal korábban sprintben második Lovassy a fináléban hosszú, több mint kétkörös hajrát nyitott és ez győzelmet ért számára.

Drijver Bertold kiválóan kezdte szereplést omniumban, második lett az első számban, a scratchet szombaton megnyerő osztrák válogatott Tim Wafler mögött, Filutás Viktor a nyolcadik helyről várta a folytatást. A tempóversenyben is Wafler és Drijver gyűjtötte a legtöbb pontot. A kieséses számot Drijver – aki sokat tekert a mezőny elején – nyolcadikként, Filutás hatodikként zárta.

Az utolsó szám a 120 körös (24 kilométeres) pontverseny volt, ennek Drijver a harmadik helyen állva rugaszkodott neki. 62 kör volt hátra, mikor bukás szakította félbe a versenyt, ám mindenki saját lábán sétált le a pályáról, a pontverseny pedig mintegy tízpercs pályakarbantartás után folytatódott. A három részhajrát és a befutót megnyerő Drijver 31, Filutás két pontot gyűjtött az utolsó számban, ezzel előbbi a második helyen végzett – mindössze három ponttal lemaradva Waflertől -, utóbbi pedig nyolcadik lett.

A nőknél Tetjana Jascsenko sikerét hozta az omnium első száma, mögötte az első versenynapon remekül szereplő két mexikói versenyző állt a nyitó scratch után. Borissza Johanna hetedik hellyel kezdett, majd hatodikkal folytatta a tempóversenyben, ahol taktikusan helyezkedett és a végén bátor, hosszú hajrát indított.

A kieséses számban ötödik lett, a záró 20 kilométeres (100 körös) pontversenyben pedig két részhajránál összesen három pontot szerzett és egy kör hátránnyal végül a hetedik lett. A szombaton három számban elsőként záró mexikói Yareli Acevedo Mendoza ezúttal is magabiztos előnnyel tudott nyerni, négy győzelemmel távozik a magyar fővárosból.

Pataki Ibolya szövetségi kapitány, egyben a verseny főszervezője rámutatott: a viadalon a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) világranglista-pontokat ad a helyezésekért, ráadásul az itt szerzett pontok már beszámítanak a jövő évi vb kvótaszerzésébe is. Így idén már 13 ország képviselői szálltak harcba, közülük vannak olyan bringások, akik már az október 16. és 20. között a dániai Ballerupban sorra kerülő vb-re utaznak tovább.

“Tavaly a hazai versenyzők jól szerepeltek, Drijver Bertold helyezéseivel fontos pontokat szerzett, amivel vb-kvótája lett idénre. Az idei pontokat pedig visszük magunkkal a jövő évre, a vb-kvóta megszerzéséhez így nagyon fontos állomás a Budapest GP” – fejtette ki.

Kitért rá: az, hogy az országos bajnokság egy részét összevonták a nemzetközi versennyel, nem ritkaság, a szakág kisebb nemzetei szokták így csinálni annak érdekében, hogy kerékpárosaik minél színvonalasabb versenyen tudjanak indulni.

A nemzetközi verseny rendezése ráadásul az UCI szabályai szerint kötelező feltétel a vb-induláshoz. Kitért rá, hogy a másik vb-induló, Szalontay Sándor Lengyelországban edz, ő nem utazott haza a versenyre, az egyébként viszont Amszterdamban, az izraeli válogatottal készülő Drijver viszont igen.Esetében a pontversenyben – ahol tavaly nyolcadik lett – bízik a top 10-es helyezésben a vb-n, míg az olimpiai programban is szereplő omniumban, amelyben először indul világbajnokságon, reményei szerint a legjobb 15-ben zárhat Drijver.

A versenyt követően az UCI bíró javasolta akár a CL1 besorolást is, melynek az idei verseny mindenben megfelelt, tehát jövőre akár szintet is léphet a budapesti viadal.

EREDMÉNYEK

2024szo05oktEgész napvas06Pálya OB II. fordulóBudapest – BringArénaSzakágPályaKategóriaMKSZ Országos Bajnokság

2024szo05oktEgész napvas06KiemeltGrand Prix Budapest 2024Budapest – Kőbányai BringArénaSzakágPályaKategóriaUCI CL2

Magyar Kerékpáros Szövetség