Eldőlt a gödörben lévő Kecskemét vezetőedzőjének sorsa – HIVATALOS

Hazai sajtóban olyan híresztelések röppentek fel a napokban, hogy a Kecskemét vezetőedzője távozik posztjáról, miután az együttes csak sereghajtó a bajnokságban…

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

A Kecskeméti TE sportigazgatója, Tóth Ákos a Nemzeti Sportnak cáfolta a Szabó István vezetőedző esetleges távozásával kapcsolatos híreszteléseket:

“Nem igaz, hogy Szabó István lemondott volna a posztjáról. Továbbra is ő irányítja a szakmai munkát Kecskeméten.”

A sportvezető hozzátette, a gyengébb kezdés ellenére bíznak a csapatban, hisznek abban, hogy hamarosan előrébb tudnak lépni a tabellán.

Persze, nem lesz egyszerű dolga az együttesnek, hiszen a válogatott szünet után közvetlen élcsapatokkal, a Puskás Akadémiával (otthon), a Pakssal (idegenben), majd a Ferencvárossal (otthon) játszik, de az FTC elleni meccs előtt még elutazik a szintén nehéz helyzetben lévő Fehérvárhoz.

A két szezonnal ezelőtti ezüstérmes KTE kilenc forduló alatt szerzett öt pontjával az utolsó helyen áll az NB I 12 csapatos mezőnyében.

fociclub

A Eldőlt a gödörben lévő Kecskemét vezetőedzőjének sorsa – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.