MU: visszavásárolnák a nyáron eladott játékost! – sajtóhír

Angol lapértesülések szerint azok után, hogy a ‘vörös ördögök” két balhátvédje, Luke Shaw és Tyler Malacia még októberben sem léphetett pályára egyetlen játékperc erejéig sem, így januárban mindenképpen erősítene a poszton a klub, mégpedig egy régi-új ismerőssel (…)

(Photo by George Wood/Getty Images)

(…) A hírek szerint az MU-nál ugyanis komolyan fontolóra vették, hogy a nyáron a Befica együttesének végleg eladott Alvaro Fernánez Carreras-t visszahívják Manchesterbe.

A 21 esztendős spanyol balhátvéd remekül teljesít a portugál élvonalban, azok után, hogy az MU felnőtt csapatában még csak lehetőséget sem kapott, a Benficánál rendszeresen futballozik, megmutatva a benne rejlő potenciált.

A Real Madrid utánpótlásából 2020 nyarán a manchesteriekhez szerződő Fernándezről ugyan úgy tűnhet, hogy végleg lemondtak a mögöttünk hagyott nyáron az angolok, ám az MU-nál némiképp előrelátóan, egy visszavásárlási opciót is belefoglaltak a Benficával megköttetett megállapodásba, nyitva hagyva azt a bizonyos kiskaput…

Alvaro Fernández szerződése 2029 nyaráig szól Lisszabonban, piaci értékét 8 millió euróra taksálják (forrás: Transfermarkt).

fociclub

A MU: visszavásárolnák a nyáron eladott játékost! – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.