Hét év után először a Testnevelési Egyetem nyerte az országos egyetemi és főiskolás úszóbajnokság összetett versenyét. A gödöllői viadalon ismét indult több élvonalbeli versenyző – Rasovszky Kristóf olimpiai és világbajnokként, a jelenlegi visszafogott edzések mellett is kötelességének érezte, hogy ott legyen a Pannon Egyetem csapatában.
Meglehet, utolsó alkalommal láthattuk Rasovszky Kristófot az úszó MEFOB-on: az idén nyíltvízen olimpiai és világbajnoki címet nyert klasszis januárban adja le a szakdolgozatát (témája felvillanyozó: “Lakóépületek energetikai elemeinek méretezése”), azaz hamarosan kézbe kapja diplomáját a Pannon Tudományegyetemen, márpedig ezen a viadalon az aktív hallgatók vehetnek részt.
Az idén 297-en álltak rajthoz az impozáns gödöllői uszodában, az egyes távokon külön díjazták a legjobb igazolt és amatőr úszókat, de persze az igazi csata az összetett győzelemért zajlott a 19 oktatási intézmény között.
Nos, hosszú évek ostroma után az idén a Testnevelési Egyetem csapata révbe ért: a sok második és harmadik hely után a TF hat ponttal megelőzte a Budapesti Műszaki Egyetemet, így a végén a kékek emelhették magasba az összetett győzelemért járó trófeát. Egyébként soraikban feltűnt a ma már úszásoktatással foglalkozó egykori Eb-érmes hátúszó-kiválóság, Szepesi Nikolett is – ő egy, immár az amatőrök kategóriájában nyert arannyal járult hozzá a csapat diadalához. Korántsem mellesleg a dobogón Rasovszky Kristóftól vehette át az érmet, merthogy olimpiai bajnokunk szívesen közreműködött az eredményhirdetéseknél, komoly élményekkel ajándékozva meg az első három helyen végzetteket (azért egyszer ő is dobogóra állhatott, 50 háton).
“Rengeteget kaptam az egyemtől az ott töltött évek alatt, úgy gondolom, ennyi minimum visszajár, egy évben egyszer eljönni egy versenyre vasárnap” – mondta Kristóf a részvétel kapcsán, majd hozzátette: “Szívesen látnék kicsit több válogatott úszót az egyetemi bajnokságon, hiszen az azt jelenti, mindannyian tanulnak és gondolnak az úszás utáni jövőjükre. Persze, ne legyünk telhetetlenek, jó volt találkozni így is olyanokkal, akikkel a válogatottban is együtt úszunk.”
Az olimpiai bajnok többek között nyíltvizes csapattársára, Balogh Vivienre, valamint Sebestyén Dalmára célzott; Dalma egyébként éppenséggel azzal az Ilyés Laurával csatázott a 100 pillangó elsőségéért, akinek átadta a 200 pillangós helyét a rövidpályás vb-csapatban. Az eredményhirdetést követően mindenesetre külön fotózkodtak összeölelkezve, és mindketten arról beszéltek, hogy nagyon várják már a december 10-ei rajtot a Duna Arénában; az itt a SOTE színeiben úszó Laura külön kiemelte, hogy amióta Dalmának hála megnyílt előtte a lehetőség, az edzések úgy mennek, mint még soha.
Úszó MEFOB
Összetett verseny, top 5 (pont, érmek)
- Testnevelési Egyetem 142 (5-4-6)
- Budapesti Műszaki Egyetem 137 (5-3-6)
- Budapesti Corvinus Egyetem 125 (3-2-6)
- Pannon Tudományegyetem 107 (1-5-3)
- Semmelweis Orvostudományi E. 101 (1-4-4)
A MEFOB: Rasovszky Kristóf olimpiai bajnokként is úszik az egyeteméért bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.