A Magyar Taekwondo Szövetség a 2024. november 23-án lebonyolított 2024. évi Országos Bajnoksága kapcsán az alábbiakról ad tájékoztatást:
Résztvevő tagszervezetek száma: 27
Versenyen nevezett sportolók száma 384 fő (továbbá a gyorsrúgó bajnokságon indulók száma), mely minden eddigi mértéket meghalad.
A verseny megrendezésére a hatályos jogszabályoknak és a szövetségi belső normáknak megfelelve, azok teljeskörű figyelembevételével került sor.
A versenyszabályok megfeleltek a World Taekwondo (világszövetség) nemzetközileg használt taekwondo szabályrendszerének, többek között azzal a módosítással, hogy Magyarországon bizonyos kategóriákban (gyermek, kadet, „B” kategória) nem megengedett a fejrúgás alkalmazása.
A versenyen született eredményekről és azon részt vevők számáról hiteles jegyzőkönyv készült. Minden nevező a Szövetség nyilvántartásában szereplő valós személy, mely személyek a nevezési folyamat során ellenőrzésre kerültek a Szövetség nyilvántartásában.
A versenyen kizárólag a MTKDSZ tagszervezetei és azok regisztrált sportolói indulhattak el (az nem volt nyitott más szervezetek számára).
Minden versenyző, kora/korcsoportja, súlycsoportja és a taekwondo sportágban szerzett tudása/képesítése szerint került besorolásra a megfelelő kategóriába.
A versenyen a jogszabályoknak megfelelően az Országos Mentőszolgálat, mint szerződéses partnerünk látta el az orvosi asszisztenciát. Amennyiben egy versenyen sérülés történik, arról az OMSZ jegyzőkönyvet állít ki. A Mentőszolgálat (illetve más egészségügyi ellátó) részéről a versennyel összefüggésben sérülés ellátása okán jegyzőkönyv nem került kiállításra a versenyen, és ennek utólagos benyújtása sem történt a Szövetség részére.
A versenyen résztvevő sportolók, illetve törvényes képviselőjük a versenyt megelőzően aláírásukkal tett nyilatkozatban vállalták a felelősséget a versenyen való részvételért, illetve, hogy tudomásuk van arról, hogy a verseny full-contact KO szabályrendszerben kerül megrendezésre, valamint, hogy tisztában vannak az ebből fakadó összefüggésekkel.
A sportolók versenyre való felkészítése, a kockázatok és a szabályrendszer ismertetése, a résztvevő sportolók edzőiek hatásköre és felelőssége.
A verseny lebonyolításával kapcsolatban a MTKDSZ tagjaitól vizsgálat lefolytatásával kapcsolatos hivatalos igény/panasz nem érkezett, és mivel az a szabályoknak mindenben megfelelően történt, vizsgálat elrendelésére nem is került sor.
Köszönjük a Bírói kar Országos Bajnokságon nyújtott kiváló szakmai munkáját, mely során a szabályok adta keretek között kiválóan oldották meg a verseny pártatlan és magas szakmai színvonalú problémamentes lebonyolítását. A versenyen szerzett tapasztalatok alapján megállapítható, hogy a MTKDSZ által a verseny lebonyolításához használt versenyrendszer és a bíróink szakmai tudása együttesen biztosítja a versenyek szabályos, professzionális megrendezésének lehetőségét.
A 24.hu oldalon megjelentett cikk állításai kapcsán tisztelettel az alábbi tájékoztatást adjuk:
A versenyen nem történt semmilyen súlyos sérülés! A versenyen a versenyorvos által dokumentált sérülések száma nulla (0) volt, míg a korábbi tíz év alatt több dokumentált sérülés történt. A Szövetséghez sem a versenyen, sem azt követően agyrázkódással kapcsolatos hivatalos tájékoztatás nem érkezett. Az ilyen, és ehhez hasonló sérülések lehetséges velejárói egy full-contact KO szabályrendszerű sportágnak, de fakadhatnak a sportágtól teljesen független, egyéb okokból kifolyólag is.
Leléptetéssel, intéssel kapcsolatos statisztikát a Szövetség nem vezet, így az hitelesen másnak nem is állhat rendelkezésére, tehát az újságíró az állítását nem tudja tényszerűen alátámasztani.
A versenyorvos nyilatkozata alapján, orvosi utasítást, szakvéleményt nem adott küzdelem beszüntetésére.
A közösségi médiában megjelenő posztok nem tekinthetőek hiteles forrásnak.
A sportág hivatalos oldala a sportág hivatalos képviselője, a Szövetség üzemeltetése alatt áll. Más közösségi oldalak, melyeket magánszemélyek és különféle szervezetek üzemeltetnek, nem a sportág közösségi oldalai. A hozzászólások a Facebook szabályrendszere által nyújtott keretek közötti korlátozása már a verseny előtt megtörtént, annak okai a sportszakemberhez méltatlan megnyilvánulások voltak. A verseny alatt és azt követően, semmilyen bejegyzés nem került engedélyezésre. Az újságíró által idézett szöveg bejegyzéseire nem került sor a sportágunk közösségi oldalán.
A korlátozások azóta történő fenntartása azonban a tárgyban kelt cikk hatására Szövetségünkhöz érkezett fenyegető és dehonesztáló üzeneteknek is köszönhető.
A sportoló gyermekek korcsoportjuknak, és súlycsoportjuknak, és a taekwondo sportágban megszerzett övfokozatnak (kategóriának, tudásszintnek) megfelelő ellenfelekkel kerültek összepárosításra. Nem került sor – és mivel a sportágban nem is osztanak gyermek kategóriában világ és Európa-bajnoki címeket – nem is kerülhetett sor gyermekek taekwondo világ és Európa-bajnokokkal történő párosítására.
A versenyt megelőző héten a Szövetségünk szakbizottsága rendkívüli ülést tartott, ahol a honosítási kérelmeket soron kívül elbírálta, és a kérelmező által kért, „A” (haladó) kategóriában történő induláshoz szükséges taekwondo övfokozatokat megadta. Minden kérelem esetén pozitív elbírálásra került sor. Az érintett klub tájékoztatása alapján a többi versenyző tekintetében, tudásuk, felkészültségük alapján a „B” kategóriában történő besorolásuk indokolt.
Más küzdősportban alacsony övfokozattal szerzett Világ- és Európa-bajnoki cím nem feleltethető meg a taekwondo sportágban szerzett címeknek, így a kettőt összemosni és azt felhasználva egy clickbait címmel a cikket publikálni szakmaiatlan, szenzációhajhász.
Sem a gyermek testén, sem a lelkén nem trappolt semmilyen felnőtt keresztül, hiszen ők kor és súlycsoport szerint nem párosíthatóak. Visszautasítjuk a megjegyzést.
Nem történt a versenyen kézzel történő kiütés, hiszen szabálytalan technika alkalmazásáért pont a szabálytalankodót zárhatják ki a küzdelemből, a sérelmet szenvedett fél pedig tovább jut. Gyermekek kézzel való kiütése, KO nem történt, hiszen az fogalmilag is kizárt.
Nem készül és nem áll rendelkezésre semmilyen hivatalos statisztika arról, hogy szabálytalan fejre történő ütésből hányszor és kit léptettek le. Nem áll rendelkezésre arról statisztika, hogy a gyerekek zömét vagy annak kisebb részét érte váratlanul a fejütés. Az újságíró nem tudja hivatalos statisztikai adatokkal alátámasztani az általa közölt állításokat.
A vezetőbírók tájékoztatása alapján szabálytalanságot több egyesület versenyzői is elkövettek, melyek nem kötődtek kizárólag, illetve túlnyomó részt egy egyesülethez, erre semmiféle hiteles statisztika, illetve bizonyíték nem áll rendelkezésre.
Az újságíró „szakemberré” avanzsált, dilettáns érvelésével ellentétben, – hiszen állításával a védekezés a küzdősportokban szituációfüggő – ráadásul a bejegyzésben véleményét alátámasztó képhivatkozáson pont a Király Team versenyzője tartja lent a kezét, míg a másik taekwondós fent.
A taekwondo egy full-contact KO rendszerű küzdősport. Így a küzdelmek közben bizony előfordulhatnak eredetileg máshova irányzott, de a küzdelem és mozdulatok lendületében, illetve az ellenfél az eredeti elgondoláshoz képest más irányba történő mozgásának köszönhetően elcsúszott technikák is. A sportoló keze csúszhat az ellenfél feje közelébe akkor is, ha azt eredetileg védekezésre és/vagy a rúgás végrehajtásához szükséges lendületvételre használta. Fejre, vagy épp az ellenfél torkára, kezére, ujjaira, vagy épp öv alá, térdre, lágyékra, pedig csúszhat, és szokott is ugyanilyen küzdelemcsörték eredményeként a versenysport alapját képező rúgás is. Tisztelettel jelezzük, ez egy küzdősport, egyik sportágat sem megsértve, de mi itt nem sakkozni szoktunk.
Minden sportág minden szabályrendszerében minden szabálytalanság (legyen az bármi) készületlenül érheti az arra nem számító ellenfelet. Egy harcművész, egy küzdősportoló (figyelembe véve a sportág sajátosságait) felkészült a fejét ért támadásra is, hiszen az ehhez szükséges védekezést készségszinten kell elsajátítaniuk. Nem is beszélve arról, hogy az érintett egyesületek sportolói edzéseken ugyanúgy gyakorolják a fejrúgást, továbbá rendszeresen járnak külföldi versenyekre, ahol érvényes a fejrúgás!
A Király Team által a többi egyesület ledarálásáról és a toronymagas győzelemről nincs szó, hiszen a pontszámítás sajátosságai és a nevezettek létszáma miatt nyerte meg a kategóriát az egyesület, amely nem minősül fölényes győzelemnek. A Király Team 132 ponttal lett első, a második helyezett pedig 128 ponttal szerepel az összesített táblázatban. Ez nem torony, még csak nem is tornyocska, hanem éppen hogy kategória. Ráadásul a Király Team indulói között az egyik legminőségibb taekwondo szakmai műhely volt versenyzői is szerepeltek. Gratulálunk minden versenyzőnek a helytállásért, illetve a szakmai műhelyeknek a felkészítő munkáért.
Az újságíró rossz nyomon jár a Szövetség érdekeinek meghatározásánál. A Magyar Taekwondo Szövetség érdekéről hitelesen a Magyar Taekwondo Szövetség tud és jogosult nyilatkozni. Erre az újságíró felhatalmazást nem kapott. A Magyar Taekwondo Szövetség nem az egyik napról a másikra történő létszámnövelésben érdekelt, hanem többek között a tervezett, folyamatos hosszútávú stabil tömegbázis építésben, illetve a magas színvonalú versenyek lebonyolításában, a versenyzői létszám és szakmai műhelyek számának növelésében, hiszen a sok taekwondo versenyzőből nagyobb valószínűséggel kerül ki a jövő olimpiai bajnoka, mint a kevesebből.
Az újságíró nem érti vagy nem akarja érteni a hazai sportfinanszírozás rendszerét és a sportágunk érdekeit, céljait, amikor a sportágunk promotálásával kapcsolatban hullámlovaglásról, létszámnövekedéssel kapcsolatban pedig „papírtagságról” ír.
A Magyar Taekwondo Szövetség versenyzői valós személyek, a versenyen megjelent minden versenyző a Magyar Taekwondo Szövetség regisztrált versenyzője, akik nem csak papíron léteznek, hiszen elindultak a versenyen. A versenyről minden esetben jegyzőkönyv készül.
Márton Viviana kiváló olimpikon, magyar állampolgár, az évszázad egyik legkimagaslóbb versenyzője. Az Ő versenyzői kvalitásai és edzői Suvi Mikonnen és Jesús Ramal szakmai zsenialitása páratlan. Az Ő kiváló együttes munkájuk a sportági szövetségünk szakmai hozzájárulásával együtt hozta el Hazánknak, taekwondo sportágunknak a sportágtörténelmi sikert és szenzációt! 2019-ben a Magyar Taekwondo Szövetség úgy döntött, hogy edzőjének megkeresésére szívesen fogadja a már akkor is tehetséges, de igen fiatal utánpótlás korú lányokat, Vivianát és testvérét, Luanát. A döntés, jövőbe mutató kiváló döntésnek bizonyult és az ikrek azóta is magyar színekben versenyeznek. Kiemelendő, hogy 2019 és 2024 között szövetségi felügyelet alatt, szövetségi versenyzőként magyar színekben sportoltak és versenyeztek, nem tartoztak egy magyarországi sportegyesülethez sem. A szakmai tevékenysége során a Magyar Taekwondo Szövetség elnöksége hozta meg azt a kiváló és későbbi eredménnyel alátámasztható szakmai döntést, hogy Márton Viviana induljon el az olimpiai kvalifikáción és nem egy másik aspiráló versenyző ebben a súlycsoportban. A Magyar Taekwondo Szövetség elnöksége határozta el, hogy a sportolót markáns támogatásban részesíti és versenyezteti. A Magyar Taekwondo Szövetség elnöksége és szakmai bizottságai felügyelik a sportoló szövetségi szakmai programját, nevezi a világversenyekre és hagyja jóvá finanszírozási keretét, továbbá a Sportért Felelős Államtitkárság megtisztelő segítségével biztosítja a versenyeztetéséhez szükséges anyagi hátteret. A Magyar Taekwondo Szövetség elnöksége javaslatára vesz részt a sportoló a Gerevich ösztöndíj programban, ahol havi juttatást kap. A Magyar Taekwondo Szövetség elnöksége javaslatára vesz részt a sportoló edzője a Kiemelt Edzői programban, ahol jelentős munkabért kap. A Szövetség elnöksége és szakmai bizottságainak döntései és mindennapi szakmai munkája nélkül nem lehetséges az olimpiai sportágban történő részvétel.
Megjegyeznénk, hogy Viviana sikerén túl például a 2024. évi belgrádi Európa-bajnokságon olyan kiválóságok értek el dobogós helyet, mint Márton Luana, Salim Omar Gergely, Józsa Levente, D. Kiss Zoltán. Patakfalvy Luca, Bailey Kelen, Salim Sharif Gergely versenyzők pedig hajszálra kerültek a dobogótól. Mindannyiuk sikerét szívesen promotáljuk, mint a hazai taekwondo sikerét. Nagyon büszkék vagyunk rájuk.
Felhívjuk az újságíró figyelmét, hogy a Magyar Taekwondo Szövetség jogosult a rendelkezésére álló állami támogatás felhasználására, az arról való döntésre a támogatási feltételek adta keretek között. Értelmezhetetlen az, ha egy újságíró állítást fogalmaz meg egy jövendő – még ismeretlen mértékű és felhasználási feltételű – költségvetési támogatás felhasználási elvéről, úgy, hogy még azt is meghatározza a Szövetségnek, hogy azt hogyan használja fel.
Végezetül elgondolkodtató számunkra, hogy bár évek óta a Karate és Kick-Box Szövetségnél is leigazolt, illetve azt gyakorló sportolók vesznek részt sportágunk versenyein „B” kategóriában is, ami mégsem okozott semmilyen hírverést. Különösen érthetetlen abban a tekintetben, hogy a versenyen elégedetlenkedő és sokszor a bírók felé tiszteletlen, sportszakemberhez méltatlan magatartást tanúsító – egyes közösségi bejegyzések hátterében álló – edző is évek óta ilyen sportolókat indító egyesületet képviselt.
Hogy is van ez? Kettős mérce?
Taekwondo Szövetség