Világjátékok – Újabb magyar kvóta erőemelésben!

Budai Kristóf indulhat a Világjátékokon. A magyar erőemelő várólistás volt világranglistás helyezése alapján, a nemzetközi szövetségtől pedig már megérkezett a hivatalos értesítés: a 120 kilogrammban induló klasszis ott lehet a csengtui játékokon. Ezzel eldőlt, hogy ebben  a sportágban két magyar induló lesz az olimpián kívüli sportágak négyévente megrendezendő világversenyén.

Enahoro Asein (83 kg) 2024-es vb-bronzérmével ugyanis már biztosította a helyét a Világjátékokra utazók között. Legutóbb 2013-ban volt magyar a játékokon, Caliban Szabó Ágnes indult, férfi versenyzőnk pedig Mészáros Tibor személyében 2005-ben, Duisburgban volt érdekelt.

Berke Lóránd szerint a sportág sokat profitálhat ebből. „Nekünk ez olyan, mint az olimpia. Csúcsversenynek számít a Világjátékok. Így, hogy két magyar erőemelőnk lesz a Világjátékok csapatban, egy kicsit az erőemelés is középpontba kerülhet.” – mondta a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke.

„A kemény munka, amit Kristóf és edzője, Mata Erik becsülettel elvégzett beérni látszik ezzel az elnyert kvalifikációval. Természetesen az érdemből bőven kijut a hazai szövetségnek, mint támogató, segítő szervezetnek, és a háttérben dolgozó szürke eminenciásoknak, nevek említése nélkül” – összegzett Fekete Miklós, a felnőtt erőemelő szövetségi kapitány.

Erőemelésben három fogásnemben versenyeznek az indulók. A felhúzásban, a guggolásban és a fekvenyomásban elért eredmények összeadódnak, és így derül ki a végső sorrend az egyes megmérettetéseken.

A Világjátékokat a kínai Csengtuban rendezik meg augusztus 7. és 17. között.