MBH-s sikerek a GP West Bohemián

Az MBH Bank Cycling Team versenyzői szép eredményeket értek el a hétvégi GP West Bohemia viadalon, amelyen a korosztályos válogatott hasznos tapasztalatokkal gazdagodott az U17-es versenyen. A juniorokra kezdésként egy 120 kilométeres, körpályás etap várt, amin az MBH-ból Berencsi Benedek negyedikként ért célba, ezzel magára ölthette a fehér trikót.

“Az első négy-öt körben hátul voltunk, figyeltünk, hogy ne essünk el. A második körtől esett az eső,de szerencsére hamar elállt és elkezdett felszáradni a pálya. A hatodik körben be tudtam kerülni a szökésbe, viszont erre egész gyorsan felértek” – idézte fel a nyitóetapot Berencsi, aki aztán három körrel a vége előtt ismét be tudott kerülni egy elmenésbe, amelynek már 50 másodperces előnye is volt. “A végefelé ezt kezdte a mezőny ledolgozni, de végül újra eltávolodtunk és a sprintben negyedikként jöttem meg.”
















A második, 107 kilométeres penzumot tartalmazó versenynapot illetően a juniorok csapatvezetője, Sáfár Tamás elárulta: az volt a terv, hogy a csapat megtartsa a fehér trikót, illetve a a sprintben a leggyorsabb emberüket, Zsembery Boldizsárt próbálják minél előrébb hozni. Az etapot a junior Párizs-Roubaix-t idén megnyerő, sárga trikós Mouris Michiel csapata, a Team grenke-Auto Eder dominálta.

“Szerencsére hasonlóan gondolkodtak, mint mi, nem engedték az elmenést messzire. Mindemellett nagyon kellett figyelni a pályán, technikás volt visszafordítókkal és még mindig több mint százan voltak versenyben” – emelte ki.

“A fehér trikót sikerült megvédenünk, illetve igaz elég hátulról indulva, de Zsembery Boldizsár végül hatodik helyen jött meg a sprinten, így újabb UCI pontokat szerzett Benedek és Boldizsár az MBH Bank Cycling Team junior csapatának” – hangsúlyozta arra is utalva, hogy Berencsi ötödikként zárt az összetettben.

“Most egy kis pihenő, a héten pedig az Ifjúsági magyar válogatott színeiben Révész Ádám és Tóth Márk képviseli csapatunkat szintén Csehországban a Course de la Paix junior versenyen” – tekintett előre.

Az U17-esek között a Burgermeister Olivér, Fortuna György, Illés Bence, Molnár Ágoston, Galicz Benedek és Korondi Balázs összeállítású nemzeti csapat szerepelt. Mindkét nap Burgermeister szerezte meg a legelőkelőbb helyezést, a második szakaszon ráadásul a 15. helyen ért célba, amivel az összetettben a 14. pozíciót szerezte meg.

EREDMÉNYEK

U17-ES EREDMÉNYEK

Magyar Kerékpáros Szövetség