GP Poland: Drijver Bertold két aranyat, egy ezüstöt nyert

A magyar válogatott hat versenyzővel vett részt a július 5-6-i hétvégén Pruszkow-ban (Lengyelország) megrendezett UCI CL2 Grand Prix Poland pályaversenyen, kiváló eredményeket és rengeteg tapasztalatot szerezve.

Az eredmények csúcspontját Drijver Bertold produkálta, aki háromszor állt dobogóra az elit férfiak versenyében, kétszer a legmagasabb fokra, egyszer pedig a második helyre. Szombaton nagyszerű formát mutatott, és a második helyen sprintelt a célba egy 52,25 km/h átlagsebességű scratch versenyen. Másnap megérdemelten nyerte az aranyérmet a pontversenyben, két körelőnnyel és a 12 sprintből 8-ban pontot szerezve. Aztán ismét aranyérmet szerzett a madisonban, az ukrán Roman Gladysh-sal egy párt alkotva, amelyet egykörös előnnyel uraltak.

Az állóképességi kategóriában ugyancsak érdemes kiemelni Horváth Máté teljesítményét. Máté az U19 kategóriában elsőéves, nagyon erős teljesítményt nyújtott a pontversenyben, sprint pontokat és két körelőnyt is szerezve, amelyből sajnos az egyiket végül elvesztette, így összesítésben a 7. helyen végzett.

Szalontay Sándor erejét és tapasztalatát is megmutatta az elit férfiak sprint versenyében. A kvalifikációban egy villámgyors 9,903 másodperccel kezdett és jutott tovább a második helyen, majd a nagyon rövid pihenőkkel egymást követő sprint futamokban is kitartó és erős versenyzéssel végül a 4. helyet szerezte meg.

A válogatott csapatban szerepelt továbbá Csengői Bálint (Elit sprint és keirin), Fátrai Dóra (WU19 sprint) és Földesi Csaba (U19 scratch és pontverseny), valamint a klubszínekben rajthoz álló Borissza Johanna (FTC Kerékpár, Elit női scratch és pontverseny).

Versenyszám Férfi elit Férfi junior Női elit Női Junior
Drijver Bertold Szalontay Sándor Csengői Bálint Horváth Máte Földesi Csaba Borissza Johanna Fátrai Dóra
Pontverseny 1 7 19 14
Madison 1
Scratch 2 13 18 (DNF) 14 (DNF)
Sprint 4 17 12
Keirin 15 13

Az eredményes felkészülési versenyt követően a következő állomás a magyar válogatott számára a 2025. évi U23 és Junior Pályakerékpáros Európa-bajnokság, ahol Drijver Bertold (U23) és Horváth Máté (U19) képviselik hazánkat július 15-20 között, a portugáliai Anadia-ban.

EREDMÉNYEK

Magyar Kerékpáros Szövetség

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.