
Két 4×100-as gyorsváltónk is igencsak kitett magáért az úszóviadal nyitányán: a döntőbe jutás is fegyverténynek számított, a bravúrok viszont este jöttek: a férfiak hatodik helyen zártak, míg a nők országos rekordot úsztak!
Két évvel ezelőtt már rá lehetett fogni, hogy jó, Budapest, hazai víz, Covid után még csak kezd magához térni a mezőny, ezért jött össze a két gyorsváltós finálé…
Ez most nagyon komoly fegyvertény, hogy mindkét magyar négyes odaért a 4×100-as fináléba. Korábban nem is érdemes lapozgatni az annaleseket, örültünk, ha időnként összejött négy olyan úszó, aki sprintelni is tudott, valamelyest – de hogy egyszerre nyolc…
Meg amennyivel még több van. Volna. Elvégre a hölgyeknél ez a négyes már tavaly villantott egy Európa-bajnoki aranyérmet – a férfiaknál pedig 2017 óta egyre jobban rákaptunk a száguldás ízére, az első budapesti vb bronzérme, majd a tokiói 5. hely és a 2022-es Eb-ezüst óta állandóan megy a méregetés, hogy ha ő hozza ezt, és a másik hozza azt, meg elvállalja…
Szabó Szebasztián nem az a típus, aki kerülgetné a forró kását: „Nagy potenciál van ebben a váltóban, ez megint kiderült. Ha itt lenne Milák Kristóf, akit 2022-ben láttunk, plusz bevállalja Kós Hubi este is, és még simán javul ahhoz képest, amit most délelőtt úszott, akkor ebben bármi benne lehet.”
Az ám – 2022-ben a 100 gyorsra is rágyúró zseni egy 46.89-et reccsentett a budapesti vb-n a váltóban, majd a római Eb-n 47.2-t; azért 47 alatti időket például itt, Szingapúrban csak a két csúcsrakéta, a párizsi olimpiai bajnok kínai Pan Zse, no meg az ausztrálok szörnyetege, a riói aranyérmes Kyle Chalmers tudott. Azóta viszont a közismert okokból nem láttuk a magyar kvartettben, ugyanakkor a 100-on tavaly végképp a világelitbe érő Németh Nándor mellé mostanra megérkezett Kós Hubert is.
Olimpiai bajnok hátúszónk ugyebár egy napja azt mondta, ha 47-es időt jön a váltóban, akkor az tökéletes visszajelzés: megvan a sebessége a 100 háthoz.
Nos, délelőtt olyan 47.71-et füstölt, hogy öröm volt nézni – eddigi a párizsi 48.13 volt a legjobbja; előfutamban ez eszeveszetten nagy teljesítmény világklasszisunktól. Németh Nándor pedig… 47.87-et zubogott elsőként, ami tőle elvben jó közepes, csakhogy 48 alá még sohasem ment be legelső úszásra, ami ugyebár mindig egy reggeli váltózás a vb-k és olimpiák nyitónapján. Nem véletlenül jegyezte meg a Dohában egyéniben bronzérmes fenomén: „Az edzőtáborban a betegeskedés miatt eléggé elment az önbizalmam. Most viszont visszajött.”
Aztán még hozzátette, valahogy meg kellene győzni Kóst, hogy vállalja be az estit is – Hubi azonban jelezte: ha minimális esély lenne az éremre, egyértelműen ott lenne a többiekkel, mivel azonban másnap jön a 100 hát előfutama és középdöntője, még egyszer nem akarja elpusztítani magát.
Utóbb kiderült: tökéletesen látta a helyzetet – igaz, a szobájából szórta az üzeneteket a többieknek, akik „óriásit mentek”. A Kós helyére érkező Szabó Szebasztián régi önmagát idézően jött, s bár Németh picit tompábban kezdett, végül szinte századra annyival ért be, mint reggel, hogy aztán a két fiatal, Mészáros Dániel és Jászó Ádám javítson az idején. A pécsi óriás befejező emberként ráadásul három tizedet csapott le a délelőtti idejéből, és az irdatlan csápjaival gyönyörűen lenyúlta a falnál a litvánokat és a kanadaiakat is. Így lett hatodik a csapat, ami ebben a felállásban abszolúte nem várt eredmény – és az is látszik, hogy azért Kóssal sem lettünk volna sokkal előrébb ezen az estén.
Hogy egy másik estén, másik felállásban… Mert ha igazi vérszag van – mint ahogy volt például 2017-ben, amikor összeálltak a csillagok a Duna Arénában egy bronz erejéig –, akkor ugyebár mindenki kihozza magából azt is, ami nincs benne. Ezúttal a váltások is óvatosabbra sikeredtek: Jászó, aki máskor üzembiztosan hozta a 0.1-eket rövidpályás Eb-ken, 0.4-gyel ment, elvégre az ő fejében még ott van a tavalyi belgrádi baleset, amikor túlfeszítette a húrt az előfutamban, és kizárták a magyar négyest, amivel alighanem egy Eb-arany úszott el. Node ez akkor volt – már nem is nagyon emlékszünk rá; viszont ez a hatodik hely, ez azért velünk marad egy darabig, mert ez alapján tudjuk, tényleg lenne keresnivalónk a legjobbak köreiben is.
És akkor még ott vannak a lányok is: náluk egyértelmű volt, hogy már a döntő is fegyvertény – a helyezéssel igazából nem is kellett foglalkozni, a cél egyértelműen az országos csúcs volt. Amivel, teszem hozzá, ők vitték az Európa-bajnoki címet tavaly; most azt az időt sikerült felülmúlni négy tizeddel, és mindezt úgy, hogy ezúttal Ábrahám Minna és Senánszky Petra zubogtatta az 53-as időket, míg a tavaly jobban pörgő Ugrai Panna és Pádár Nikolett ezúttal 54-eket hozott; ha potenciálról beszélünk, akkor az náluk is megvan egyértelműen.
Avagy tizenéve még tisztes távolságból nézegettük a nemzetközi sprinterhadat, most viszont azt látjuk – sosem látott pezsgés van ebben az egyébként nagyon nem könnyű műfajban. Persze, ez legyen is természetes abban az országban, amelynek egykori kiválóságai az első hét olimpián háromszor vitték el a 100 gyors első helyét.
ÉS EGY MEGJEGYZÉS MÉG:
Úszásban sosem szoktak bírózni – elvégre mindenki a maga ura. Rajtkő, ugrás, víz, kötelek, legyél a legjobb a két fal között, a riválisaiddal nincs fizikai kontakt, a sorrendbe csak a legvégső esetben szólnak bele kintről, ráadásul ma már minden vitát felülír a VAR.
És mégis… Szabó Szebasztián egyetlen századdal maradt le az 50 pillangó középdöntőjéről. Ő maga egyértelműen kijelentette: „Én vagyok a hibás, jobban kellett volna figyelnem.”
Csakhogy… Az úszók egy ilyen szintű versenyen programozott robotok. Gépiesen csinálnak mindent, iszonyatos koncentrációval; és mindez ezerszeresen igaz az 50-es számokban indulókra. Szabóék a call room-ban direkt figyelték, hogy az indítóbíró normális ütemben teszi a dolgát, azaz a “take your marks” felszólítást követően az ilyenkor szokásos ritmusban nyomja a startjelet. Erre nincs szabály, ez érzésből jön – a starternek is, az úszóknak is.
Viszont a 10. futamban a korábbiaktól eltérően az indító egy ütemmel többet várt. Nem tudni miért, ám ezzel komoly zavart keltett – Szebi, aki tényleg üzembiztosan 0.57-65-ös sávban robban le a rajtkőről nagyjából bármikor, most 0.75-tel, döbbenetes fáziskéséssel dobta magát a többiek után. És ugyanígy járt több rutinos klasszis is, például az amerikai Michael Andrews vagy a kanadai Ilya Kharun is, avagy kizárólag ebben a futamban négyen is 0.7-es reakcióidővel indultak; és végül Szabó vesztett rajta igazán. Apró kis történet, amire senki sem fog emlékezni, csak mi tudjuk: meglehet, egy finálét vettek el a táv korábbi Európa-bajnokától.
Világbajnokság, Szingapúr
1. nap, döntők
Férfi 4x100m gyorsváltó: 1. Ausztrália 3:08.97… 6. Magyarország (Németh Nándor, Szabó Szebasztián, Mészáros Dániel, Jászó Ádám) 3:12.75
Női 4x100m gyorsváltó: 1. Ausztrália 3:30.60… 8. Magyarország (Ábrahám Minna, Senánszky Petra, Ugrai Panna, Pádár Nikolett) 3:36.34 – új országos csúcs
A Úszó vb: parádés 6. hely a fiúktól, csúcs a lányoktól bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.