
MH/ MTI
2025. október 5. vasárnap. 0:01
A két csapat korábbi 31 egymás elleni élvonalbeli mérkőzésén 3,5 volt a gólátlag, ezúttal azonban egyik együttes sem volt eredményes, sőt a párharc első gól nélküli döntetlenjét játszották.
Fizz Liga, 9. forduló: Puskás Akadémia-Újpest FC 0-0 —————————– Felcsút, Pancho Aréna, v.: Bognár sárga lap: Okeke (30.), illetve Joao Nunes (39.), Geiger (93.) Puskás Akadémia: ————— Szappanos – Maceiras, Golla, Harutjunjan, Ormonde-Ottewill – L. Duarte, Okeke (Vékony, 87.) – Dárdai P. (Soisalo, 62.), Lukács D. (Kern, 92.), Nagy Zs. – Németh A. (Nagy Z., 87.) Újpest: ——- Piscitelli – Koburi, Joao Nunes, A. Duarte, Tiago Goncalves – Ljujic, Rasak – Matko (Geiger, 91.), Medeiros (Ganea, 91.), Horváth K. (Beridze, 83.) – Vlijter (Tucic, 60.)
A felcsútiak sorozatban négy, a vendégek három nyeretlen bajnoki mérkőzéssel kezdték a szombati összecsapást, de nem csak a bajnokságban teljesítenek a vártnál gyengébben, mivel a Magyar Kupában rögtön kiestek. Kezdés után a Puskás Akadémia – ifjabb Dárdai Pál és Nagy Zsolt révén – két nagy gólszerzési lehetőséget elpuskázott, később pedig a lendülete is visszaesett, míg az Újpest fel sem pörgött nagyon.
Az elmúlt hetek csalódást keltő eredménysorát, illetve az unalmas első félidőt látva a vendégszektort megtöltő újpesti szurkolók tüntetőleg néma csendben figyelték a mérkőzést. Fordulás után sem sokat javult a színvonal, de ekkor az Újpest előtt adódott két gólszerzési lehetőség, Damain Rasak szabadrúgásánál és Gleofilo Vlijter ismétlésénél azonban Szappanos Péter védett. A gólszerzéshez aztán a zöld-foki szigeteki válogatott Laros Duarte állta legközelebb, de távoli lövése után a labda a lécről pattant az alapvonalon túlra a 77. perc elején. Végül maradt a gól nélküli döntetlen, pedig a hazaiaknál Lukács Dániel, a vendégeknél pedig Aljosa Matko egyformán a góllövőlista második helyén áll.
Írta a Magyar Hírlap