
Nem sikerült változtatnia a döntésen. Svájci Legfelsőbb bíróság elutasította Kenderesi Tamás fellebbezését, így marad az eltiltása, s a Magyar Antidopping Csoport felé is komoly tartozást kell megtérítenie.
Az ügy minden jogi fórumot bejárt
Elutasította a Svájci Legfelsőbb Bíróság Kenderesi Tamás fellebbezését, így jogerősen érvényben marad a doppingvétség miatt kiszabott négyéves eltiltása és a HUNADO felé fennálló tartozása, aminek pontos összegét nem lehet tudni, de a bírósági döntés alapján jelentős összegről van szó. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője az SzPress hírszolgálatnak felelevenítette, hogy az ügy minden jogi fórumot bejárt, három döntőbíróság is nekik adott igazat, ezzel megerősítve a doppingvétség tényét. Ez az első magyar precedens, ahol a sportoló biológiai útlevele szolgált bizonyítékként: a PSN Zrt. sportolójának hematológiai adataiban kimutatható eltérések igazolták a szabálysértést, amit az úszó és ügyvédje minden fórumon igyekezett cáfolni.
Kenderesi Tamás ügye évek óta húzódott
A 2016-os olimpiai bronzérmes úszó fellebbezését korábban már a CAS is elutasította, és a Svájci Legfelsőbb Bíróság sem talált jogsértést az eljárás során. Az ítélet szerint a sportolónak meg kell térítenie a HUNADO költségeinek egy részét, bár pontos összeget nem hoztak nyilvánosságra. Kenderesi 2022 októberében kapott értesítést az atipikus biológiai útleveléről, ami alapján doppingeljárás indult ellene. Bár felajánlották neki az enyhébb büntetést a beismerés fejében, ő ártatlanságát hangoztatva ezt elutasította. Az ügy ezzel végleg lezárult, az eltiltás 2026-ig érvényben marad.
Írta a Magyar Hírlap