
MH/MTI
2025. október 23. csütörtök. 12:31
A németországi összecsapásra négymeccses vereségi sorozattal érkező angolok ugyan hátrányba kerültek a 26. percben, ám gyorsan fordítottak, és a szünetre 3-1-es előnnyel vonulhattak el.
„Az elmúlt időszakban is sok helyzetünk volt, de akkor nem tudtunk gólokat szerezni. Most Alexander Isak és Hugo Ekitiké révén két olyan játékosom is volt a pályán, akik általában képesek betalálni. Mindketten azt tették, amire számítani lehetett tőlük, befutottak a védők mögé, és nagy veszélyt okoztak ezzel. Sajnos Alexet, aki szintén közel állt a gólszerzéshez, le kellett cserélni a szünetben” – mondta Slot.
Hozzátette, hogy sérülés miatt nem csak Isak, hanem Jeremie Frimpong is kidőlt, rá várhatóan több hétig nem számíthat.
„Ha Liverpoolban vagy, akkor háromnaponta játszol. A mostani szakaszban hét nap alatt háromszor kell pályára lépnünk, ami egy megfelelő felkészülés nélkül nehéz” – tette hozzá a vezetőedző, aki nagyon örült Ekitikének, mert zseniális gólt szerzett éppen korábbi klubja ellen.
„Hugo első gólja különleges volt. Látni lehetett az arcán, hogy az a pillanat milyen sokat jelentett neki. Ezekre a pillanatokra számítottunk tőle” – fogalmazott Slot.
Az 5-1-es végeredményt Szoboszlai állította be a 70. percben, és ő készítette elő egy szögletrúgásból a harmadik vendégtalálatot. Kerkez ezúttal nem játszott.
A Liverpool a sikerrel feljött a tizedik helyre.
Írta a Magyar Hírlap