Kassai vereség, négy idegenbeli meccs vár a csapatra

A többségi magyar tulajdonban lévő Kassa FC hazai pályán 4–2-re kikapott a Podbrezovától a szlovák labdarúgó élvonalbeli Niké Liga 12. fordulójában. A sárga-kékeknek ez volt hat napon belül a harmadik tétmérkőzésük, és bár szívvel küzdöttek, a védekezésben elkövetett hibák megpecsételték a sorsukat.

A találkozó első félidejében a vendégek szereztek vezetést Galčík révén, majd Šiler büntetőből növelte az előnyt. A szünet előtt Kružliak fejesével szépített a Kassa (1–2). A fordulás után Kováčik és ismét Galčík góljaival a Podbrezová már 4–1-re is vezetett, mielőtt Palacin egy szöglet után beállította a 2–4-es végeredményt.

A kassaiak részéről Kira több nagy védést is bemutatott, míg Cerepkai és Kovács vezérletével akadtak biztató támadások, de ezúttal kevés volt a pontszerzéshez.

A Kassa a következő hetekben négy egymást követő idegenbeli mérkőzést játszik: szerdán Trnaván pótolják a korábbról elhalasztott bajnokit, majd sorban Dunaszerdahelyen, Trencsénben és a kupában Rózsahegyen lépnek pályára. Hazai közönség előtt legközelebb november 22-én, a Trnava ellen szerepelnek.

FOTÓ: Tomas CICOŇ