Stollár Fanny túlteljesítette az idei célokat

MH/ MTI
2025. november 10. hétfő. 19:01

„Az év elején az volt a cél, hogy kerüljek a top 50-be párosban, ez már májusban sikerült” – nyilatkozta az M4 Sportnak a 26 éves játékos. „Aztán később 25. is voltam, és Kínába is úgy utaztam most ősszel, hogy jó lenne a top 50-ben maradni, ez a pekingi döntővel és a vuhani elődöntővel megvalósult.

A pekingi finálé nagyon nehéz volt, mivel sok hosszú meccsünk volt előtte a japán Kato Mijurával, és akkor ott előjött a fáradtság.” Ami a partnereket illeti, a budapesti teniszező elmondta, idén több mint tíz párja volt, mivel nehéz állandó partnert találni, akivel játékstílusban és személyiségben is egyeznek.

„Januártól szeretnék néhány hónapot ugyanazzal a partnerrel versenyezni, de nevet még nem tudok mondani. Most a top 10 a célom a páros ranglistán, a 2026-os évet pedig Ausztráliában kezdem meg január elején” – tette hozzá.

Írta a Magyar Hírlap