
Az FC Barcelona ikonja, a 2010-es vb-aranyérmes spanyol labdarúgó, Andrés Iniesta felszámolt vállalkozása sport- és zenei események szervezését kínálta, melyek közül sok sikertelennek bizonyult. A perui ügyészség előzetes vizsgálatot indított a Gucho Entertainment S.A.C., továbbá számos helyi befektető panaszát követően – írja a Ripost.
A befektetők azt állítják, hogy körülbelül 600 000 dollárt fektettek az NSN Barcelona – egy Iniesta által vezetett cég – és dél-amerikai leányvállalata, az NSN Sudamérica által támogatott projektekbe. A hivatalos dokumentumok szerint Iniesta globális presztízsét arra használták fel, hogy meggyőzzék a perui üzletembereket: fektessenek be nagyobb eseményekbe, ide értve a nemzetközi futballcsapatok meccseit és egy popfesztivált. A hatóságok szerint ezeket a legtöbb esemény soha nem valósult meg. Csak az Upa Upa Festet rendezték meg, és az ügyészek szerint az esemény hatalmas anyagi veszteségekkel járt.
Több személy is arról számolt be, hogy Iniesta 2023-ban alapított cége a pénzeszközöket soha nem térítette vissza, de nem is tehette, hiszen a cég magyarázat nélkül eltűnt Peruból. Az NSN Sudamérica csődöt jelentett, felszámolás alá helyezték anélkül. Iniestát a nyomozás során Paul Valderrama Rubióval és Carlos Gómez Pintorral együtt nevezték meg. Ellenük az a vád, hogy engedélyezték, és irányították a cég perui terjeszkedését. A hatóságok az eltűnt pénzeszközök felkutatására és a lehetséges vállalati szabálytalanságok felmérésére törekszenek. Az érintett befektetők között szerepel Iván Petrozzi, aki azt állítja, hogy 35 000 dollárral (12 millió Ft) járult hozzá egy Miamiban megrendezett barátságos mérkőzéshez, amelyen az ecuadori Barcelona SC és a Sporting Cristal vett részt. Egy másik befektető-páros, Juan Manuel Vargas Alva és Jorge Alberto Yáñez Giles azt állítja, hogy 15 000, illetve 14 850 (5-5 millió Ft) dollárt veszítettek.
Az ügyészek további dokumentumokat kérnek be az átvert felektől. Iniesta és a többi megnevezett személy egyelőre nem kommentálta a vádakat.
Írta a Magyar Hírlap
