
Zöld-fehér dobogóval folytatódik a labdarúgó NB I, miután az első helyen a győri ETO FC, a másodikon a Ferencvárosi Torna Club, a harmadikon pedig Paksi FC telel. A címvédő FTC közben a kupatavaszra is készül az Európa-ligában, a fradisták január ötödikén találkoznak ismét. A rövid szünetben még nem valószínű, de az új évben több népligeti játékos sorsa is eldőlhet. A legnagyobb figyelem két válogatott futballistát, a középpályás Tóth Alexet és a támadó Varga Barnabást övez. Utóbbi már betöltötte a 31-et, így sokak szerint ez az utolsó dobása, hogy külföldre, nívós bajnokságba szerződjön. Kubatov Gábor klubelnök évértékelő interjúja óta tudjuk, hogy ha kedvező ajánlat érkezik érte, akkor a megállapodásuk értelmében elengedik őt – írta meg a Mandiner.
Varga Barnabás ilyen feltételekkel igazolhat el a Ferencvárosból
„Barna harmincegy éves, a karrierjéből néhány év van hátra, Európában mérhetően is nagyon magas színvonalon teljesít, számtalan nagy csapat figyeli. Másfél évig szóló szerződése van még, tehát ha akarnám, nem engedném el, hiába jön bármilyen ajánlat. De vajon megtehetem ezt egy játékossal? Hogy van egy lehetősége, az utolsó néhány évében komoly karriert futhat be és nagyon sok pénzt fog keresni, és mi is sok pénzt fogunk érte kapni. Akkor vajon ésszerű, hogy itt tartom? Ha jó ajánlat jön érte, akkor a télen elmehet. Ennyivel tartozunk neki” – szögezte le az M4 Sportnak Kubatov.
Az egyesületi vezető kijelentése után a Metropol megkereste a csatár menedzserét, Paunoch Pétert, aki kijelentette: ügyfele Európa topligáiból bárhol megállná a helyét, de hogy ott melyik együttesben, az már más kérdés. Nem jellemző ugyanis, hogy ezek a gárdák a magyarhoz hasonló bajnokságból igazolnak játékosokat.
„Még a piac sehol nincsen, januárban nyílik, akkor lehet konkretizálni azokat a lehetőségeket, amikből tovább lehet lépni egy esetleges ajánlat szintjére. Rengeteg ilyen megkeresésből lehet szerződésajánlat. Egyelőre kitalálni is nehéz, melyik csapat lesz, amelyik ezt majd meglépi” – közölte az ügynök.
Paunoch rámutatott: a „jó ajánlat” szakmailag mindenképpen egy olyan együttest takar, amely nem védekezésre rendezkedik be, hiszen ott Varga legfőbb erőssége nem nagyon tudna érvényesülni.
„Van egy szakmai és van egy anyagi oldal. Az anyagi szempontok legalább akkora szerepet játszanak, mint a szakmaiak. Tóth Alex esetében ez más, mert fiatal, nála a szakmai részt kell szem előtt tartani, Barnának viszont mindkét szempontból előrelépésre lenne szüksége” – sorolta Paunoch Péter.
Hozzátette: az is kulcskérdés, hogy
- vannak-e szélsői a kérőknek,
- hány csatárral játszanak és
- mennyi beadás jön a kapu elé,
mert ezek alapvetően meghatározzák az olyan típusú csatároknak a gólérzékenységét, mint Varga Barnabás, aki emiatt kiszolgáltatott helyzetben van.
„Az anyagiakkal egyelőre mi azért nem foglalkozunk, mert úgy gondolom, aki a Ferencvárossal meg tud egyezni Barna átigazolási díjáról, az nem kispályán lesz, és biztosan tud majd olyan anyagi ajánlatot nyújtani a játékosnak is, ami elfogadható” – összegzett a menedzser.
Írta a Magyar Hírlap
