Marozsán legyőzte a címvédő Monfilst

MH/MTI
2026. január 13. kedd. 13:14

A világranglistán elfoglalt 53. helyével a legjobb magyarnak számító játékos kedden azzal a 39 éves Monfilsszel csapott össze, aki jelenleg csak 69. az ATP-rangsorban, de állt a hatodik helyen is, és eddig 13 trófeát gyűjtött. A Vasas sportolója 2024 után kezdett ismét a veterán francia ellen Új-Zélandon, két éve ő nyert 6:4, 6:7, 7:6-ra, azóta viszont kétszer kikapott a közönségszórakoztató stílusáról is ismert riválisától, aki sérülések miatt közel fél éve nem nyert mérkőzést.

A negyedik csata 5:5-ig stabil adogatójátékokat hozott, ekkor az ellenfél – akinek a felesége, az ukrán Jelina Szvitolina a múlt héten diadalmaskodott Aucklandben – elvette a magyar teniszező szerváját, majd 42 perc elteltével megnyerte a szettet. A folytatás azonban nagy fordulatot hozott, Marozsán szemlátomást ritmust váltott, megpróbálta kihasználni életkorbeli előnyét, miközben a francia az addiginál lassúbbnak tűnt, és egyre többet rontott. A budapesti játékosnak egy brék elég volt, 3:0 után magabiztosan tartotta a távolságot, és további 35 perc elteltével kiegyenlített. A döntő játszmában érvényesülni látszott Marozsán frissessége, aki 3:2-nél brékelőnybe került, csakhogy az utolsó profi idényét taposó Monfils mozgósította az utolsó erőtartalékait, és utolérte őt, a magyar teniszező pedig mérgében összetörte az ütőjét. Csalódottsága ezzel együtt nem tartott sokáig, összeszedte magát, és 4:4-nél ismét elvette riválisa adogatását. Ez azt jelentette, hogy a győzelemért szervált, és mivel nem remegett meg a keze, sikerült lezárnia a 2 óra 2 perces találkozót. Diadala révén várhatóan a top 50-ben kezdi meg jövő héten az Australian Opent.

Marozsánra a nyolcaddöntőben a második helyen kiemelt norvég Casper Ruud vár.

Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért): Marozsán Fábián-Gae:l Monfils (francia) 5:7, 6:3, 6:4

Írta a Magyar Hírlap