Kubatov Gábor: Nem ad el nekünk játékost egyetlen magyar csapat sem

Az előzményekhez tartozik, hogy a bajnoki címvédő egymás után értékesítheti támadóit, Varga Barnabáson már túladtak, és Alekszandar Pesicsért is van kérő, de közben fogy az idő, így gőzerővel keresik a kiszemelt utódokat a támadósorba.

A távozók pótlására megvan az elképzelés a bajnoki címvédőnél, hiszen sajtóhírek szerint a hazai rivális Puskás Akadémia válogatott támadójáért, Lukács Dánielért már ajánlatot is tettek a zöld-fehérek, de a Debrecenben, illetve Győrött futballozó Bárány Donát és Vitális Milán játékjogát is szívesen megszereznék a fővárosiak.

Hiába a szándék és az anyagi forrás, a hazai klubok nem akarnak üzletelni a Fradival. Erre enged következtetni Kubatov Gábor nyilatkozata. A Fradi-vezér saját közösségi oldalán megpendítette, szerették volna visszaforgatni a pénzüket a magyar futballba, de falakba ütköztek.

„Szerettük volna visszaforgatni a pénzünket a magyar futballba. Négy magyar játékosért a hazai viszonyok között rekord magas, közel 5 millió eurós (azaz 2 milliárd forintos) vételi ajánlatot tettünk. A komoly szándékunk ellenére sem ad el nekünk játékost egyetlen magyar csapat sem. Isten hozott benneteket a magyar futball valóságában” – írta Kubatov.

Úgy néz ki tehát, hogy magyar kulcsemberek híján, megint a légiósok maradnak. A Transfermarkt szerint Örményországból Nardin Mulahusejnovic, Belgiumból Oumar Diouf, Szlovéniából Franko Kovacevic tartozik a kiszemelt csatárok közé. Utóbbi állítólag az újpestiek radarján is megtalálható.

Közben a BL-győztes középpályás, Naby Keita helyzete sem stabil. A Werder Brementől kölcsönzött spílert ugyanis ázsiai csapat vinné…

Írta a Magyar Hírlap