A Debrecen kiharcolta a rájátszásba jutást azzal, hogy saját közönsége előtt 29-23-ra legyőzte a Szikora Melindát soraiban tudó Borussia Dortmundot a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában, szombaton.

A hajdúsági csapat annak tudatában lépett pályára, hogy akár már ezen a találkozón kiharcolhatja a rájátszásba jutást. Legerősebb keretével várta az összecsapást Szilágyi Zoltán vezetőedző együttese, amely remek védekezéssel és 5-0-val indította a mérkőzést.
A németek korai időkérésük után hármat faragtak a lemaradásukból, ám a vendéglátó továbbra is összeszedetten kézilabdázott, Jessica Ryde bravúrokat mutatott be a kapuban, és a szerencsével sem állt hadilábon, volt olyan Borussia-akció, amely során kétszer is a hazai kapufa segítette ki.
13 perc után 11-3 állt az eredményjelzőn, beállóból, betörésből és átlövésből is hatékonyan fejezett be a házigazda, miközben hátul továbbra is segítette a szerencse: Ryde hétméterest fogott, majd a lövő játékosnak háttal ünnepelni kezdett, és hiába pattant a labda a dortmundihoz, nem tudta bevenni az üres kaput.
A hazaiak előnye a 18. percben már tíz gól volt a német bajnokság éllovasával szemben (14-4), ekkorra Szikora Melinda érkezett csereként a Borussia kapujába. Csupán ideiglenesen tudott közelíteni a Dortmund, ám a kiváló első félidőt kilenc találat előnnyel zárta a DVSC.
A fordulást követően alig telt el három perc, amikor a dortmundi Alina Grijseelst ápolni kellett egy összefejelés után. A Debrecen játéka jelentősen lelassult, több mint nyolc percig gólképtelen volt, a Borussia ezt kihasználva 20-14-re közelített.
Védekezésben megközelítőleg olyan hatékony volt a DVSC, mint a szünet előtt, támadásbeli hibái nyomán az utolsó negyedórára fordulva már csak öt találat volt a különbség.
A lehengerlő első félidei játéknak nyoma sem volt a Debrecennél, a szünet előtt eldőlni látszó találkozóba „visszajöttek” a németek, az utolsó tíz percbe lépve már csupán három gól volt közte (23-20). A hajdúságiak azonban – köszönhetően annak is, hogy ötven másodpercig kettős emberelőnyben játszottak – egy háromgólos sorozattal eldöntötték a két pont sorsát.
Sikerével már biztosan játszhat a negyeddöntőbe jutásért a Debrecen a csoportkör után, függetlenül az utolsó két forduló eredményeitől.
Szikora kilenc lövésből egyet hárított. A Debrecenből a mezőny legeredményesebbje, Alicia Toublanc nyolcszor talált be, Ryde 15 dortmundi kísérletet hárított.
Szilágyi Zoltán, a DVSC vezetőedzője
„Örülök a győzelemnek, hiszen ezzel elértük célunkat, továbbjutottunk a csoportból. Az első félidőben remekül kézilabdáztunk, szünet után viszont akadtak gondjaink, talán a komoly előnytől ijedtünk meg. Amikor nagyobb lehetett volna a gond, segítettek Jessica Ryde védései, s a végére a támadójátékunk is újra összeállt. Köszönjük a szurkolók támogatását, és szeretnék köszönetet mondani a klub minden dolgozójának, büszke vagyok erre a közegre!”
EHF női kézilabda Bajnokok Ligája
12. forduló
A csoport:
DVSC Schaeffler – Borussia Dortmund (német) 29-23 (20-11)
DVSC: RYDE – TOUBLANC 8 (4), HÁMORI 5, TÓVIZI 3, Thorleifsdóttir 4, Jovovics 3, Petrus. Csere: Szabó Nina 1, JUHÁSZ K. 2, Hornyák D., Sercien-Ugolin 1, CSERNYÁNSZKI 2.
Dortmund: WACHTER – VOLLEBREGT 5, Van Maurik 2, Grijseels 1 (1), Antl 1, Nestaker 3, Husebö. Csere: Szikora (kapus), OLSSON 6, Bleckmann 1, Nielsen 2 (1), D. Lassource, Egeling 2.
Forrás: dvsckezilabda.hu / MTI
Besztercei sikerével egy pontra a negyeddöntőtől a Győri Audi ETO KC
Írta a JochaPress







