Újra nyert az Arsenal: Eze és Gyökeres is duplázott a Tottenham Hotspur ellen

Két döntetlen után tudott újra győzni az angol labdarúgó Premier League-ben az éllovas Arsenal, mely vasárnap kora este 4-1-re legyőzte idegenben a Tottenhamet.

A listavezető a Brentford és a sereghajtó Wolverhampton ellen elvesztegetett négy pont után nyert ismét a bajnokságban, és előny öt pont a második helyezett Manchester City előtt. 

A nyáron szerződtetett Eberechi Eze duplázott, ráadásul idénybeli hat góljából ötöt a Tottenham ellen ért el. Csapattársa, a szintén nyáron érkezett Viktor Gyökeres is két gólt szerzett.

A Tottenham kilenc forduló óta képtelen nyerni, a Crystal Palace elleni siker óta négy döntetlen és öt vereség a mérlege.

Szoboszlai Dominkkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatbaan a Liverpool 1-0-ra nyert a Nottingham Forest vendégeként.

A magyar válogatott csapatkapitánya jobb oldali védőként végigfutballozta a mérkőzést, Kerkez a 83. percig volt a pályán. Alexis Mac Allister a 90. percben betalált ugyan, de a VAR-ellenőrzés után kezezés miatt a játékvezető visszavonta a találatot, de az argentin légiós a 97. percben újra eredményes volt, immár szabályos gólt szerezve. Győzelme ellenére a címvédő továbbra is csak hatodik a tabellán.

A Manchester City hazai pályán 2-1-re nyert a Newcastle United ellen. Nico O’Reilly negyedórán belül kétszer vette be Nick Pope kapuját, a mindössze 20 éves játékosnak előbb Omar Marmoush, majd Erling Haaland adott gólpaszt.

A Manchester City sorozatban a 17. hazai PL-meccsén diadalmaskodott a Newcastle felett, utóbbi 2000-ben győzött legutóbb riválisa vendégeként bajnokin.

Premier League, 27. forduló

Tottenham Hotspur – Arsenal 1-4 (1-1)
Gól:
 Randal Kolo Muani (34.), ill. Eberechi Eze (32., 61.), Viktor Gyökeres (47., 90+4.)

Crystal Palace – Wolverhampton Wanderers 1-0 (0-0)
Gól:
 Evann Guessand (90.)
Kiállítva: Ladislav Krejci (61., Wolves)

Nottingham Forest – Liverpool 0-1 (0-0)
Gól:
 Alexis Mac Allister (90+6.)

Sunderland – Fulham FC 1-3 (0-0)
Gól:
 Enzo Le Fee (76., 11-es), ill. Raul Jimenez (54., 61.), Alex Iwobi (85.)

Manchester City – Newcastle United 2-1 (2-1)
Gól:
 Nico O’Reilly (14., 27.), ill. Lewis Hall (22.)

Aston Villa – Leeds United 1-1 (0-1)
Gól:
 Tammy Abraham (88.), ill. Anton Stach (31.)

Brentford FC – Brighton&Hove Albion 0-2 (0-2)
Gól:
 Diego Gomez (30.), Danny Welbeck (45+1.)

Chelsea – Burnley 1-1 (1-0)
Gól:
 Joao Pedro (4.), ill. Zian Flemming (90+3.)
Kiállítva: Wesley Fofana (72., Chelsea)

West Ham United – Bournemouth 0-0

Február 23., hétfő

21:00, Everton – Manchester United 

Forrás: Premier League / MTI

A bajnokság sereghajtója vár Szoboszlaiékra az FA Kupa nyolcaddöntőjében

Írta a JochaPress