A címvédő Ferencváros 3-1-re nyert az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel újra három pontra van a listavezető ETO FC Győrtől.

Visszafogottan csordogált a mérkőzés az első fél órában, az MTK négy szöglete jelezte, hogy a kék-fehérek próbálkoznak az ellenfél kapujának közelébe kerülni, míg a vendégek leginkább a mezőnyfölényüknek örülhettek, a játék minőségének már nem annyira. Aztán a 34. percben a hazaiak összehoztak egy gólt a címvédőnek.
Julio Romao saját térfeléről rúgta előre a labdát, amelyet Franko Kovacevic és az MTK védője, Ilja Beriasvili próbált megszerezni, utóbbi el is fejelte, csakhogy közben csapattársa, Hegyi Krisztián kimozdult a kapujából, a labda pedig Kovacevic elé került, a horvát csatár pedig jobbról, 15 méterről a kapu közepébe lőtt.
A házigazda az első félidő hajrájában egyenlíthetett volna, de Szépe János négy méterről senkitől sem zavartatva a léc fölé fejelte a labdát.
Fordulás után Elton Acolatse növelte a Ferencváros előnyét, amikor az 57. percben a bal oldalvonal mellett kicselezte Szépét, majd a tizenhatos sarkától jobbal a kapu bal oldalába csavarta a labdát.
Az első gólt szerző csapattársához, Kovacevichez hasonlóan a télen szerződtetett ghánai-holland csatár az ősszel, a Diósgyőr játékosaként nyolc gólt szerzett az NB I-ben, a zöld-fehéreknél viszont először volt eredményes. A mérkőzés a 74. percben dőlt el, amikor Gruber Zsombor lövése után Hegyi még védett, de a kipattanó labdát az érkező Madarász Ádám a hálóba rúgta.
A hajrában az MTK szépített, miután a 87. percben Bognár István és Németh Krisztián gyorsan átjátszotta a középpályát, utóbbi kitette a labdát jobbra Jurek Gábornak, a csatár pedig a jobb kapufa segítségével bevette Varga Ádám kapuját.
Győzelmével a Ferencváros maradt a második helyen a tabellán, de visszaállította a forduló előtti három pont különbséget a listavezető ETO FC Győr mögött. Az MTK Budapest már 51 kapott gólnál tart, ami a legtöbb a mezőnyben, és ami több mint kettes átlag mérkőzésenként.
A kék-fehérek az utóbbi tíz fordulóban csak egyszer nyertek, hét összecsapást elveszítettek.
A Ferencváros a legutóbbi tizenkét bajnoki találkozón veretlen maradt az MTK Budapest vendégeként, mérlege nyolc győzelem és négy döntetlen. A télen szerződtetett Franko Kovacevic az ötödik NB I-es mérkőzésén a harmadik gólját szerezte.
Robbie Keane, az FTC vezetőedzője
„A múlt heti, zalaegerszegi magyar bajnokit nem szabadott volna elveszítenünk, de erről nem szeretnék többet beszélni. Csütörtökön, a Ludogorec ellen is mi voltunk a jobb csapat, nagyon sok helyzetünk volt, de ezeket nem tudtuk kihasználni. Hétfőn sikerült dominálni, gólokra váltottuk a helyzeteinket, és így is, hogy ilyen sűrű a program, sokat változtattunk, és készen álltunk erre a nagyon kemény hétre.”
Az FTC február 26-án, csütörtökön a Ludogorec csapatát fogadja az UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjéért zajló rájátszásának visszavágóján.
Fizz Liga, 23. forduló
MTK Budapest – Ferencváros 1-3 (0-1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 4872 néző, v.: Bogár
Gól: Jurek (87.), illetve Kovacevic (34.), Acolatse (57.), Madarász (74.)
MTK: Hegyi – Szépe (Zeljkovic, 62.), Beriasvili, Kádár, Vitályos (Kovács P., 72.) – Varju, Németh H., Horváth A. (Bognár I., 62.) – Molnár Á., Polievka (Németh K., 62.), Kerezsi (Jurek, 72.)
FTC: Varga Á. – Gómez (Makreckis, 71.), Raemaekers, Szalai G. – Osváth, Zachariassen (Rommens, 78.), Corbu (Madarász, 65.), Romao, Acolatse (O’Dowda, 78.) – Gruber, Kovacevic (Yusuf, 65.)
24. forduló
Február 27., péntek
20:15, Debreceni VSC – MTK Budapest
Február 28., szombat
14:30, Kisvárda Master Good – Paksi FC
17:00, Diósgyőri VTK – ZTE FC
19:30, ETO FC Győr – Újpest FC
Március 1., vasárnap
16:15, Puskás Akadémia FC – Nyíregyháza Spartacus FC
18:45, Ferencvárosi TC – Kolorcity Kazincbarcika SC
Forrás: MTI
Az ETO FC Győr látványos, hétgólos meccsen hozta el a három pontot Paksról
Írta a JochaPress





