Szegedre igazol Lukács Péter válogatott kézilabdázó

A válogatott Lukács Péter nyáron távozik a norvég Elverum HB férfi kézilabdacsapatától és Szegedre igazol.

Lukács Péter
Szegedre igazol Lukács Péter válogatott kézilabdázó 1

A csongrádi klub honlapjának szombati híradása szerint az irányító szerződése két évre szól

Kiss Bence cégvezető elárulta, hogy régóta figyelték Lukács játékát, és tudják, hogy a norvég bajnoki listavezető Elverum meghatározó tagjává vált. A mostani idényben az Európa Ligában eddig 54, a bajnokságban 91 gólt dobott.

„Az idei szezonban eredményesen játszik, a góljai mellett a játékszervezésben is jeleskedik. Nagy öröm számunkra, hogy a keretben egy újabb magyar fiatal kaphat majd szerepet” – nyilatkozta Kiss.

A 23 éves Lukács a PLER-ben kezdte pályafutását, majd a Ferencvárosban és a Veszprémben kézilabdázott, az Elverumot 2023 óta erősíti. Ugyanabban az évben ezüstérmes volt a junior világbajnokságon. A felnőtt nemzeti csapatban a januári Európa-bajnokság volt az első világversenye.

„Hatalmas öröm számomra, hogy egy ilyen komoly múlttal és eredményekkel rendelkező klub szerződtetett, és nyártól magamra ölthetem a Szeged szerelését” – mondta.

Az irányító hozzátette, a csapatot és a leendő társait nem igazán kell bemutatni, hiszen mindenkit jól ismer, tavaly nyáron az elverumi felkészülési tornán játszott is a Szeged ellen.

(MTI)

Írta a JochaPress