A címvédő Budapest Jégkorong Akadémia HC 2-1-re győzött a fennállása első bajnoki címéért küzdő DEAC otthonában az ob I döntőjében, az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc pénteki nyitányán.

A két csapat tavaly is döntőzött, akkor 3-1-es összesítéssel a fővárosiak nyertek. A hajdúságiak eddig háromszor voltak ezüstérmesek, 2021-ben, 2022-ben és tavaly, míg a BJA – illetve jogelődje, a MAC Budapest – 2018-ban és tavaly volt aranyérmes, emellett négyszer (2016, 2017, 2023, 2024) végzett másodikként.
Egy-egy kimaradt emberelőny után, amikor másodszor került fórba címvédő, Nagy Gergő közelről nem hibázott.
A 17. percben Hetényi Zoltán egy felcsapódó bot miatt arcsérülést szenvedett, vérzés miatt le kellett cserélni, kórházba szállították összevarrni a sebet. Szeles Martin állt be a helyére. Ebben a szakaszban 20-5 volt a kapuralövés a vendégek javára.
A folytatásban is a fővárosiak irányították a játékot, és Nádasy Márton a kapu elől szerzett gólt. Még a szünet előtt nagy hajrába kezdett a Debrecen, előbb Farkas Roland védett szépet lábbal, ám hamarosan Mihalik Gergő egy lecsorgóból szépített.
A záró harmadban hiába támadott többet a házigazda, betalálni nem tudott, így elvette a pályaelőnyt a BJA.
Vaszjunyin Artyom, a DEAC vezetőedzője
„Az első két harmadban egyértelműen jobb volt a BJA, de igazából a DVTK ellen ugyanígy kezdtünk három hét után. Nem mennek a lábak, lassúak vagyunk. A sebesség az erősségünk és az hiányzott 40 percen keresztül. A harmadik harmad az, amire lehet építeni. Próbáljuk ezt átvinni a következő meccsre. „
Marton Tibor, a Budapest JAHC másodedzője
„Egy igazi playoff csata volt. Szerintem annyira nem volt feszült, talán kicsit a vége. Azt gondolom, hogy 40 percig biztosan sokkal több helyzetünk volt, sokkal több kapura lövésünk. Kicsit okosabbnak kellet volna lennünk és ezt a mérkőzést hamarabb le lehetett volna zárni. Ez egy széria, ez volt az első mérkőzés. Meg kell néznünk, hogy mi az amiben jók voltunk és mi az, amin kicsit javítani kell. Talán érzelmileg kell elengedni csak a mérkőzést és utána készülni a továbbiakra.”
A második mérkőzést vasárnap délután a BJA otthonában rendezik.
Jégkorong ob I
Döntő, 1. mérkőzés:
DEAC – Budapest Jégkorong Akadémia HC 1-2 (0-1, 1-1, 0-0)
Gól: Mihalik Gergő (39.), illetve Nagy Gergő (15., emberelőnyben), Nádasy Márton (28.)
Március 1., vasárnap
14:15, Budapest Jégkorong Akadémia HC – DEAC
Március 3., kedd
18:00, DEAC – Budapest Jégkorong Akadémia HC
Forrás: MJSZ / MTI
Írta a JochaPress







