
Badstuber már a visszatéréséről beszél.
Holger Badstuber vasárnap a Bayern München Erlebnisweltben osztogatott autogramot a rajongók számára. Sérülése ellenére sugárzott belőle az optimizmus.

,,Egy 4:0-s győzelem mindig szép eredmény” – mondta Badstuber. ,,A védekezés és a támadások szempontjából is.” A védőnek nem lehet panasza csapattársai pályán mutatott teljesítményére. Csupán azt sajnálhatja, hogy nem lehet ott velük. Civakodhatna, idegeskedhetne vagy nem is foglalkozhatna a dologgal, de ezek nagyon távol állnak Badstuber stílusától. Egyértelműen látszott rajta az optimizmus, ahogy az autogramokat osztogatta a rajongók számra.
Szeptember 14. óta nem is találkozott a labdával, akkor a VFB Stuttgart ellen combizomrost-szakadást szenvedett. Nagy utat tett meg az elmúlt időszakban. Túl van már két keresztszalag-szakadáson. Ezek után komolyan el kellene beszélgetnie a sorssal, de neki erre nincs ideje, hiszen folyamatosan a visszatérésén dolgozik.
,,A felépülésem jó úton halad, ami jó érzéssel tölt el. Az orvos azt mondja, minden rendben és a tervek szerint haladunk. „ Ez egyértelműen azt jelenti, hogy tavasszal már újra pályára léphet. ,,Már nem tartóztathat fel semmi sem, hogy visszatérjek a pályára. Remélem, hogy a következő lépést is megtehetem, és jövőre már ott lehetek a csapattal.„
Badstuber pont a rossz élményeiből tud erőt meríteni, mint amilyen a keresztszalag- szakadása volt. ,,Tudom, hogy hosszú hónapok után is vissza tudom küzdeni magam. Ez most nem lesz olyan hosszú időszak, de vissza fogok térni oda ahol a szezon kezdetén álltam. Ebben teljesen biztos vagyok.” Társai azonban szintén remekül szerpelnek. A kezdeti nehézségek után Medhi Benatia is kezdi felvenni a ritmust és ezzel komoly konkurenciát jelenthet majd Badstuber számára. ,,Újra be fogok illeszkedni a csapatba és a hozni fogom a tőlem elvárt teljesítményt. Ezután az edzőé a döntés.”
A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.






