Gálfi Dalma és Udvardy Panna nélkül a magyarok Oeirasban

Gálfi Dalma és Udvardy Panna nélkül lép pályára a magyar női teniszválogatott a Billie Jean King Kupa euroafrikai zóna I-es csoportjának portugáliai tornáján, amely keddtől szombatig tart Oeirasban.

A márciusi sorsoláson – a nemzetek rangsora alapján – a harmadik kalapba kerültek a magyarok, akik a legmagasabban rangsoroltak közül Hollandiát kapták, a második kalapból Törökországot, a negyedikből pedig Georgiát.

Bardóczky Kornél szövetségi kapitány korábban közölte, hogy idén is a feljutás a válogatott célja. A világranglistás helyezések alapján a magyar csapat az erősebbek közé tartozik a csoportban, ugyanakkor a hollandok éljátékosa, Suzan Lamens az ötvenedik hely környékén is járt már, párosban van a legjobb húsz közé tartozó teniszezőjük is, a törökökről pedig mindent elmond, hogy tavaly ők ütötték el a magyarokat a továbbjutástól.

Ami az összeállítást illeti, a múlt héten Charlestonban párosban döntős Bondár Anna (63.) hétfőn megérkezett Portugáliába, rajta kívül a kapitány még Tóth Amarissára (305.), Nagy Adriennre (657.) és a 16 éves Nemcsek Grétára számíthat.

A távolmaradók közül Gálfi Dalma (103.) jelenleg Linzben szerepel, míg a vasárnap Bogotában döntős Udvardy Panna (71.) nem versenyez a héten.

A sort kedden a hollandok ellen kezdi meg a nemzeti csapat, másnap a nyitónap győztesei csapnak össze, majd csütörtökön jön a harmadik csoportellenfél. A párharcok két egyes és egy páros mérkőzésből állnak, a feljutáshoz az első helyen kell végezni a csoportban, aztán nyerni kell egy mérkőzést a csoportelsők rájátszásában.

Tavaly áprilisban Vilnius rendezte meg az euroafrikai zóna I-es csoportjának tornáját, ott a magyarok bejutottak a rájátszásba, de kikaptak a törököktől, így nem kerültek egy osztállyal feljebb.

A csoport: Szlovákia, Horvátország, Szerbia, Litvánia
B csoport: MAGYARORSZÁG, Hollandia, Törökország, Georgia
C csoport: Románia, Franciaország, Lettország, Norvégia
D csoport: Németország, Dánia, Portugália, Svédország

(MTI)

Udvardy Panna elvesztette a döntőt Bogotában

Bondár Annáék kikaptak a páros döntőben

Írta a JochaPress