A Veszprém negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 32-24-re megnyert első mérkőzését követően a csütörtöki visszavágón 35-35-ös döntetlent játszott a Paris Saint-Germain otthonában.

A vendégek keretéből Bjarki Már Elísson, illetve a röviddel a meccs előtt kikerülő Hugo Descat, a hazaiaktól Emil Mellegard, Jacob Holm és Sindre Heldal hiányzott. Az első mérkőzésen tíz góljával a legeredményesebbnek bizonyuló Descat hiányában nem állt balszélső Xavi Pascual veszprémi vezetőedző rendelkezésére.
Rodrigo Corrales remek kapusteljesítményére és stabil védekezésére alapozva 4-1-gyel indította a meccset a Veszprém, majd gyors gólokkal már 6-2-re vezetett. A párizsiak tíz perc után kezdték megtalálni a veszprémi fal ellenszerét, egy hármas sorozattal 7-6-ra közelítettek. Egyenlíteni viszont nem tudott a PSG, sőt, 12-8-nál újfent négy találat volt a bakonyi fór. Innen a francia együttes egy négygólos sorozatot produkálva beérte a kulcsjátékosait ebben a periódusban pihentető vendégét, majd a 25. percben, 15-14-nél a mérkőzés során először át is vette a vezetést. A PSG előnye már három találat is volt a szünet előtt, amelyre végül kétgólos különbségnél vonulhattak a felek.
A fordulás után a Veszprémnek volt egy háromgólos sorozata, ezzel 23-22-re zárkózott, majd a negyvenedik percben egyenlíteni is tudott (24-24).
A magyar csapat 24 másodpercig emberelőnyben kézilabdázhatott az utolsó húsz percbe lépve, a házigazda nagy helyzetek sorát hagyta ki és kilenc percig nem szerzett akciógólt. A záró negyedórához közelítve mindkét félnél bőséggel akadtak hibák, a vendégek azonban tekintélyes összetettbeli előnyük birtokában így is nyugodtan játszottak.
Kilenc perc volt a dudaszóig, amikor a találkozón két góllal, összesítésben már tízzel vezetett a Veszprém, így a végjáték kérdése ennek a meccsnek a kimenetele volt csupán. A fordulatos meccs végül döntetlennel zárult, a magyar klub továbbjutása nem forgott veszélyben.
A párizsiaknál Omar Jahia kilencszer, Kamil Syprzak tízszer, veszprémi részről Nedim Remili hétszer, Ahmed Hesam hatszor volt eredményes. Rodrigo Corrales 13 védéssel járult hozzá a bakonyi továbbjutáshoz, a PSG két hálóőre összesen tíz lövést tudott hárítani.
A két csapat 20. egymás elleni BL-mérkőzésén nyolc PSG-siker és tíz Veszprém-győzelem mellett másodszor született döntetlen.
A lengyel bajnok Orlen Wisla Plock nem lesz ott a legjobb nyolc között, mivel a múlt héten Lisszabonban 33-29-re elveszített első meccs után házigazdaként csupán 28-27-re nyert a portugál Sporting CP ellen. A Plock magyar válogatott játékosai közül Fazekas Gergő négy, Ilic Zoran három gólt szerzett, Szita Zoltán nem volt eredményes.
Xavi Pascual, a One Veszprém vezetőedzője
„Európa egyik topcsapata ellen végig győzelemre játszottunk. Remekül kezdtünk, de sajnos az első félidő hajrájában több rossz bejátszásunk is volt, meg akadt pár furcsán megítélt szabálytalanság is mindkét oldalon. Emellett még 3-4 támadást elrontottunk, amikből könnyű gólokat kaptunk. A fordulás után támadásban minden formációval szemben jól játszottunk, a nehéz pillanatokban pedig nyugodtak maradtunk. A továbbjutásunk nem forgott veszélyben, nagyon boldog vagyok.”
Omar Yahia, a PSG átlövője
„Nagyon csalódottak vagyunk, Csak percekig volt meg az a motivációnk, amit végig fent kellett volna tartani ahhoz, hogy csodát tegyünk. Rosszul kezdtük a találkozót, védekezésben végig gyengék voltunk, emiatt nem tudtuk növelni az előnyünket, amikor jobban álltunk. A Veszprém nagyon ügyesen kezelte azokat a helyzeteket, amikor úgy éreztük, lehet esélyünk. Mindig könnyedén visszajött a hátrányból. Nagyszerűen kellett volna teljesítenünk, ha fölényes győzelmet akarunk volna aratni, de sajnos ez most elmaradt. Két mérkőzés alapján egyértelműen a Veszprémé volt a jobb csapat”
Nedim Remili, a One Veszprém átlövője
„Nagyon büszke vagyok a csapatra, és arra az energiára, amit beletettünk ebbe a párharcba. A mostani egy őrült meccs volt, remek hangulatban. Ebből a meccsből még sok energiát lehet meríteni a jövőt illetően. Egymásért küzdöttünk, le a kalappal mindenki előtt. A félidőben megbeszéltük, hogy még oda kell tenni magunkat, nagyon észnél kell lennünk. Voltak hibáink, a visszarendeződés nem mindig stimmelt, könnyű gólokat is kaptunk, de minden párizsi próbálkozásra volt válaszunk. Reméljük, nemhogy tartjuk a formánkat, de még javítunk is rajta. Jöhet a Szeged elleni bajnoki rangadó, a kupa Final Fourja, aztán pedig a Füchse!”
A bakonyiakra a legjobb nyolc között a német bajnok Füchse Berlin vár.
EHF férfi kézilabda Bajnokok Ligája
A negyeddöntőbe jutásért, visszavágó:
PSG Handball – One Veszprém HC 35-35 (20-18)
PSG: Green, Løvkvist (kapusok), Fathy Omar 9, Gaudin, Grebille, Karabatic, Karlsson 1, Konan 1, Loredon 1, Lyse, Maraš, Peleka 3, Prandi 5, Sole Sala 4 (1), Steins 1, Syprzak 10 (7).
Veszprém: Appelgren, Corrales Rodal (kapusok), Cindric 1, Dodic 3, Elderaa 6, Gonçalves Dos Santos, Hesham Elsayed Moham, Lenne 2, Ligetvári, Marguc 3 (3), Martinovic 1, Mesilhy 2, Pechmalbec 2, Remili 6, Zeinelabedin Ali 3.
Továbbjutott: a Veszprém, 67-59-es összesítéssel.
A negyeddöntők párosítása:
ONE Veszprém HC – Füchse Berlin (német)
HBC Nantes (francia) – Barca (spanyol)
OTP Bank-PICK Szeged – SC Magdeburg (német)
Sporting CP (portugál) – Aalborg Handbold (dán)
Forrás: EHF / handballveszprem.hu / MTI
A Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged
Írta a JochaPress


