epítkezik a Vasas

A Vasas U20-as és U18-as gárdája is az osztrák bajnokságban edződik. Nem titkolt a piros-kékek szándéka, hogy a fiatalokra alapozva ütőképes felnőttcsapatuk legyen. Szuper Levente, a szakosztály vezetője a klub honlapján beszélt az eddigi tapasztalatokról és a feladatokról. UP-info A Vasas U20-as és U18-as jégkorongcsapata egyaránt az osztrák utánpótlás-bajnokságban játszik, előbbi az EBYSL-ben sereghajtó, utóbbi az ötödik helyen áll az EBJL-ben. Szuper Levente, a szakosztály vezetője a Vasas honlapján adott interjúban elmondta, azért vágtak bele az ausztriai kalandba, mert feltett szándékuk, hogy a fiatalokra alapozva a klubnak ismét legyen ütőképes felnőttcsapata. – A cél az volt, hogy a szövetség koncepcióját követve mi is az EBEL-sorozatban vehessünk részt, mert így a gyerekeink erős bajnokságban csiszolhatják tudásukat, és folyamatosan kiélezett mérkőzéseket játszhatnak, erős ellenfelek ellen. Szeretnénk,…

Folytassa a cikk olvasását: epítkezik a Vasas

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

Megosztás:
Share: