9 érdekesség a 2026-os elit országúti bajnokságról

A 2026-os országúti időfutam és mezőnybajnokságok szép számmal tartogattak rejtettebb érdekességeket. Ezek közül gyűjtöttünk össze egy csokorra valót.

Zsankó Petra először duplázott

2021-ben negyedik, egy évre rá harmadik volt, azóta pedig sorozatban háromszor is a dobogó második fokára állhatott Zsankó Petra az országúti országos bajnokságon. Az Aromitalia Vaiano kerékpárosa már az időfutamon is dominált, hiszen több mint két perces előnnyel lett bajnok és a mezőnyversenyben is toronymagas esélyesként állt rajthoz. A maroknyi mezőny biztonsági játékából Zsankó csinált izgalmas versenyt, rajta kívül szinte senki nem mert akciózni. Ne feledjük: Zsankó Petra mindössze hat éve kezdett el kerékpározni, ilyen hamar ritkán jut el bárki országos bajnoki címig elit korban.

Fiataloké a jövő?

Takács Zsombor (MBH Bank CSB Telecom Fort) mindössze 20 évesen lett elit országúti magyar bajnok, de nem szokatalan, hogy U23-as versenyző viszi el az elitek bajnoki trikóját. A sok példa közül csak néhány: 2019-ben Szarka Gergely és 1996-ban Bodrogi László szintén húsz évesen nyert, 2018-ban Peák Barnabás 19 évesen, míg a jelenlegi montis kapitány Rózsa Balázs 2015-ben 18 évesen győzött. A dobogó átlagéletkora 23,6 év volt, de 2019-ben akadt már ennél sokkal fiatalabb, átlagban 20,3 éves trió is (Szarka Gergely, Peák Barnabás, Valter Attila).

Nem csak született bringásokból lehet bajnoki dobogós

Barta Luca (Fordulat KK) korábban az öttusázók között váltóban világbajnoki ezüst-, csapatban vb-bronzérmes volt, de fáradásos törés miatt nem volt esélye kvótaszerzésre a 2024-es párizsi olimpiára. Ekkor viszont a felépülési időszakban rehabilitációs céllal sokat kerékpározott és ahogy ő fogalmazott, “egészen jól ment” neki. Az “egész jól”-ból az időfutamon negyedik, a mezőnyversenyen harmadik hely lett. A kétszeres bajnok Zsankó Petráról sem szabad elfelejteni, hogy korcsolyázásból váltott kerékpározásra.

Hemzsegnek a bajnoki címek az MBH Banknál

Az elit időfutam országos bajnokságán Peák Barnabás, míg a mezőnyben Takács Zsombor diadalmaskodott. Takács azonban nem először húzhatott fel magára idén bajnoki mezt: Tamásiban U23-ban időfutamon és mezőnyben is nyert, de januárban az első trikó is az övé lett a debreceni cyclocross országos bajnokságon. Júliusban a gravel bajnokság is a győzelemre hajtanak, ahol az azóta szintén MBH Bankba igazolt Dina Márton lesz a címvédő. Utánpótlás korosztályban Berencsi Benedek szaporítja tovább a győzelmek sorát, hiszen U19-ben időfutamon és korábban januárban cyclocrossban nyert.

Klubcsapattal is oda lehet férni a dobogó közelébe

Hancz Tamás korábban megjárta a Bahrain Victorious U19-es utánpótláscsapatát is, idén azonban korábbi nevelőegyesülete színeiben teker. Az Aspin kerékpárosa az U23-as bajnoksághoz hasonlóan agresszívan versenyzett, ott volt a nyerő elmenésben, sőt, egy ponton még onnan is elszökött.

Hancz végül Pelikán Jánossal együtt ért az utolsó pannonhalmai mászásra, ahol a TUS versenyzője néhány másodpercet vert rá. Nem sokon múlott a dobogó.

A bajnokok szökése

A férfi elit mezőnyversenyt eldöntő nap szökésében három korábbi bajnok is tekert: Pelikán János (Team United Shipping) 2016-ban, Peák Barnabás 2018-ban (MBH Bank CSB Telecom Fort), Filutás Viktor (Szekszárdi Kerékpáros SE) 2020-ban és 2021-ben hódította el a bajnoki trikót. Hiába volt a tapasztalat, végül egyikőjük sem tudott újrázni.

Szépen tizedelte a mezőnyt a hőség

Takács Zsombor a célban

38 fok körüli hőség tombolt vasárnap Pannonhalmán és hiába a távok rövidítése, a szokottnál is többen adták fel a versenyt. A nőknél a mezőny fele, míg a férfiaknál a mezőny közel kétharmada nem ért célba.

Harminc felett is van élet

Pelikán János (Team United Shipping) 2025-ben két év kihagyás után tért vissza, és most 10 évvel ezelőtti elit bajnoki címe után állhatott fel újra mezőnybajnokság dobogójára. Pelikán teljesítménye annak fényében is figyelemre méltó, hogy a szezon elején autoimmun betegséget állapítottak meg nála, így felkészülése a többiekhez képest koránt sem volt ideális.

Filutás Viktor szenzációs visszatérése

A Karcag Cycling ÉPKAR Team megszűnésével 2020 és 2021 országúti magyar bajnoka csapat nélkül maradt. Filutás Viktor a visszavonulás határán billegve az év elején még az Exatlonban szerepelt. Végül a Szekszárdi Kerékpáros SE-hez igazolt, de a Procyclingstats-en jegyzett versenyek alapján mindössze 91 versenykilométerrel vágott neki a hazai országúti bajnokságoknak. Persze, a valóság azért árnyaltabb, mert májusban az Ipark kupát nyerte, és pályán is gyűjtött győzelmet például itt. Filutás bajnokhoz méltóan aktív szerepelője volt a mezőnyversenynek, támadásokat is vállalva szinte végig ott tekert a nyerő elmenésben, végül pedig hatodik helyen végzett. Erre mondják azt, hogy emlékezetből? Reméljük Filu innentől kezdve szépen el is felejti ezt a visszavonulás dolgot.

Megosztás: