Nem kevesebb, mint tíz olimpiai aranyból vette ki a részét Kovácshegyi Ferenc (a teljesség igénye nélkül – Wladár Sándor,,Darnyi Tamás, Szabó József, Czene Attila, Gyurta Dániel), aki 1977-ben kezdett edzősködni. Kiemelt figyelmet szentelt a szárazföldi edzésnek – mondhatni, teljesen új alapokra helyezve ezzel az úszóedzések metodikáját.
1992-től a katari úszóválogatott szövetségi kapitánya volt, majd hazatérését követően Széles Sándorral kezdett el dolgozni a Jövő SC-ben. Gyurta Dániel felkészítésében oroszlánrészt vállalt, amelynek eredményeképp az athéni olimpián (2004) ezüst, majd Londonban, 2012-ben aranyérmet nyert a mellúszó. Risztov Éva mellett is segédkezett Kovácshegyi, avagy ennek a londoni aranynak a megszerzésében is közreműködött.
Aki beüti Kovácshegyi Ferenc nevét a keresőbe, ezekkel a sorokkal találhatja magát szemben. „Nem vitás, Kovácshegyi Ferenc a magyar úszósport eredményekben gazdag, markáns egyéniségei közé tartozik.” Az is kiderült, hogy nem fél a nyilvános szerepléstől sem, hiszen az első kérő szóra elvállalta a beszélgetést, amelyre végül a felmenőitől örökölt, immár több mint százéves, hangulatos, belbudai családi házában került sor.
– A történetemet nagyapámnál, Kovácshegyi Kálmánnál kezdeném, aki a Pozsony melletti Modor városában született. Már Trianon előtt is Budapesten, a malomiparban dolgozott, a diktátum létrejöttét követően, 1921-ben édesanyját és nagybátyját áttelepítette ide, és ekkor vette ezt a házat is, ahol most én lakom. A Kolosy téren működött „Lujza gőzmalom” vezérigazgatójaként dolgozott. Édesapám nagy sportrajongó volt, fontosnak tartotta, hogy a bátyám és én rendszeresen sportoljunk. A bátyám 1948-ban, én 1954-ben már ide születtünk, ő ifiválogatott és magyar bajnok jégkorongozó volt az Újpesti Dózsában. Én ide jártam a Lajos utcai iskolába; a Császár uszoda közelsége egyenes ágon adta az úszást lehetőségét. Az 1963-ban indult KSI-be direkt vízilabdázni jelentkeztem, ahol előbb a szükséges úszástudást Széchy Tamásnál sajátítottuk el. Egészen 18 éves koromig a KSI-ben vízilabdáztam, tagja lehettem az országos ifjúsági bajnok pólós csapatnak.
– Nagyapámról okvetlenül el kell mondanom – folytatta a családi történelem felidézését –, hogy a Covidos időszakban jobban ráértem, és a régi dokumentumok között kutakodva előkerült, hogy 1896-ban ő volt a BTC pénztárnoka, amely klub tagjaként jutott ki Hajós Alfréd Iszer Károly vezetővel az athéni olimpiára. Az onnan bajnoki címekkel hazatért Hajós ünnepi vacsoráját is a nagyapám szervezte, amelyre a Markó utcai iskola dísztermében került sor.
Ki az az első szakember, aki sportpályafutását jó irányban befolyásolta?
A Lajos utcai iskolai testnevelőmet, az egyébként tornász Ternik Árpádot említeném, aki támogatta vízilabdás törekvéseimet. Az első félévben Széchy Tamás alapozta meg az úszástudásomat, azután a póló rejtelmeibe többen is – Wolf Károly, Polonyi Endre, Kőnigh György, Lemhényi Dezső, Gallov Rezső, Gyarmati Dezső – igyekeztek bevezetni. Érettségi után Szegedre kerültem a tanárképzőbe, biológia-testnevelés szakra, mellette a SZEOL-ban játszottam. Előbb azonban Hódmezővásárhelyen töltöttem a katonaidőmet, ott a HÓDIKÖT játékosa lehettem.
A tanári diplomával a kezében hová vitt az útja?
Visszatértem Budapestre, a Csasziban a Tipográfia edzője, Samu Miklós „lecsapott rám”. Amikor 1977-ben elkezdtem edzősködni, abbahagytam a játékot, de jóval később a szövetség sok éven át volt alelnöke, Beck György több csapatot is alakított (SZÁMALK, HP, Digitál, Vodafone), amelyekben mastersként játszogattam. Ám ezek a pólózgatások már csak alkalmi időtöltést jelentettek, hiszen az edzői munka hihetetlenül nagy időráfordítással járt, de megérte. Elvégre öt olimpián lehettem ott edzőként, és még számtalan, egyéb élményben is részem lehetett.
A tanári vénája mindmáig mozgásban tartja?
1987 óta veszek részt a TF-en az edzőképzés oktatási tevékenységében, és mind a mai napig ezen a területen is vonalban vagyok. Nekem ez még véletlenül sem pénzkérdés, hanem egyértelműen ragaszkodás a szenvedélyemhez. Amit nagyon fontosnak tartok: a TF úszás tanszékén mindig is igen jó volt az alaphangulat, a kollegiális kapcsolatok mindmáig kitűnően működnek, mindez pedig számomra komoly visszatartó erőt jelentenek az esetleges visszavonulással szemben. Korábban Tóth Ákos, majd Sós Csaba, jelenleg pedig Egressy János vezeti a tanszéket – közmegelégedésre. Valamennyi idősebb kolléga nyugdíjasként is szívesen dolgozik, mert a jó hangulat sokat jelent valamennyiünk életében. Egressy Jánost például elsőéves TF-hallgatóként én vittem le Széchyhez az uszodába, ahol előbb segédedző, majd edző lett, amikor pedig elmentem Katarba, ő vette át az én munkakörömet. A TF-ről mestertanárként mentem nyugdíjba 2018-ban.
Beszéljünk az ön edzői munkásságáról!
Bár elkezdtem tanítani az óbudai Fényes Adolf utcai iskolában, de a Tipográfia edzéseinek egyikén összefutottam a Csasziban Széchy Tamással, aki csak annyit mondott, hogy neki éppen egy ilyen fiatalemberre van szüksége a szárazföldi edzéseknél, és én máris mentem oda. Párhuzamosan tanítottam, majd a tanév vége felé egy alkalommal Széchy beállított az iskola igazgatójához Sztanó Géza vezérőrnagy és Hevesi István olimpiai bajnok vízilabdázó, szakosztályvezető társaságában, és közölték, hogy nekik márpedig szükségük van a Honvédban a Kovácshegyi elvtársra. Ráadásul hoztak helyettem egy másik testnevelőt, és ezzel ki is vettek az iskolából. Így lettem 1978 tavaszán főállású úszóedző.
Ebben a minőségében tevékenykedett 1987-ig.
Igen, ekkor hívtak a TF-re tanársegédnek, de közben továbbra is dolgoztam Széchy mellett, egészen 1993-ig. 1998-ig Katarban dolgoztam, amikor Széchy hazahívott azzal a felkiáltással, hogy Széles Sanyival kezdjünk el felépíteni egy erős utánpótlás-csapatot. Sanyi rendkívül tehetséges edző volt, akivel a káros szenvedélye miatt nehezebben lehetett együtt dolgozni, ugyanakkor a szakmai zsenialitása sok mindent feledtetett. Ez az együttműködés egészen 2016-ig tartott, és Gyurta Dani visszavonulásával ért véget. Azt is ki kell mondanom, hogy Széchy nélkül az én edzői pályafutásom egyszerűen nem bontakozhatott volna ki. Általános iskolai testnevelő tanárként mentem volna nyugdíjba, így viszont – kitűnő kollégákkal, előbb Széles Sanyival, majd Virth Balázzsal – olyan pályát futhattam be, ami a magyar úszósport javát is szolgálhatta. Mert azért akárhogy is csűrjük-csavarjuk, egy embert mégiscsak az elvégzett munkája minősít. Széchy nélkül nem lehettem volna ott öt olimpián (Moszkva, Szöul, Barcelona, London és Rio de Janeiro) és nem lett volna egyáltalán közöm ehhez a nagyon nehéz és nagyon sikeres sportághoz.
Szavaiból kitűnt, hogy Széles Sándort ugyancsak nagyra tartja.
Ebből az időszakból okvetlenül kiemelést érdemel az ő személye, akinek olyan páratlan gondolkodása volt a sportágról, ami egyszerre volt egyedi és rendkívül előre vivő. Olyan sokrétűen elemezte a felmerülő kérdéseket, ami egészen ritka. Ő ugyanis mindennek megnézte a színét meg a fonákját is. Mást ne mondjak, az ő találmánya, a teknőc is ezt a speciális gondolkodásmódot bizonyítja, amellyel kivettük az úszók kezéből az ellenállást. Ez is egy forradalmi felismerésének és újításának számít. Ennek alkalmazásával az úszó a saját tenyerét érezte úgy, mintha nagyobb ellenállással úszott volna. Amikor az első generációs úszók megkérdezték, hogyan van az, hogy ők sokkal többet úsztak kilométerben, mint az utánunk következők, mégis ők értek el jobb eredményeket, akkor azt válaszoltam: mert mindent, ami felesleges vagy éppen káros, amire nincsen szükség, azt elhagytuk, és csak a lényeget próbáltuk megtartani.
Miután a Széles Sanyival töltött évek tapasztalatait jól átbeszélgettük, kérem, essék szó a másik közeli kollégájáról, Virth Balázsról is!
Balázs egy hihetetlenül tehetséges és szorgalmas ember, aki szivacsként szívta magába a tudást. Még Széchy is maga mellé ültette az utolsó olimpiája, a sydneyi játékok előtti hónapokban, amikor elsősorban Rózsa Norbert felkészítésére koncentrált. Utána hozzánk került, ahol a kialakult gárdát –a két Verrasztóval, a két Gyurtával, Molnár Ákossal és másokkal – közös, bajtársias munkával, a tennivalókat megosztva olyan szintre tudtuk felvinni, amiből azután jöttek a komoly eredmények is. Mi az első perctől kezdve ragaszkodtunk ahhoz, hogy az eredményhirdetések alkalmával ne az legyen feltüntetve, hogy edzői kollektíva, hanem igenis írják ki mindhármunk nevét! Fontosnak tartottuk, hogy még véletlenül se szoruljon a háttérbe senki! A jó kapcsolatot az is igazolja, hogy minden pénteken leültünk valahol, és egy-két pohár kíséretében átbeszélgettük a hét legfontosabb történéseit, tapasztalatait. Arról elmélkedtünk, mi lesz majd, ha nyugdíjba megyünk? Sajnos, Sanyi már nincs közöttünk, de én – bár papíron már régen nyugdíjas vagyok – szívesen dolgozom Virth Balázs mellett, és minden energiámmal azon vagyok, hogy az ő munkája minél sikeresebb, gyümölcsözőbb legyen! Ő edzőként még fiatalnak számító korban – innen az ötvenen – odáig fejlődött, hogy a nyíltvízi úszók kiváló mesterével, Szokolai Lászlóval együtt a két legeredményesebb edző egyikének nevezhetjük.
Az edzések tervezésében az állandó fejlődési lehetőségeket Virth Balázs miként használja ki?
Ő egy folyamaton ment keresztül azáltal, hogy önállóvá lett, hogy nemzetközileg kinyílt az úszósport. Hogy mekkora fejlődési lehetőséget kínált például a néhány éve megrendezett ISL-versenysorozat, amelynek során a világ élvonalbeli edzőinek munkáját közelről figyelhette, és a tapasztalatokat megpróbáltuk a mi munkánkba integrálni és hasznosítani. Ki merem mondani: az edzői tehetség például abban nyilvánul meg, hogy valaki ezekből a tapasztalatokból mit – és miért éppen azt – akar átvenni a saját tervezésébe és gyakorlatába.
Jelenleg milyen felállásban dolgozik ebben az edzői kollektívában?
Balázs a szakmai főnök, Zala Gyuri az erőnléti munkát végezteti el a gyerekekkel, én pedig Balázs segédedzője vagyok. Nekem ez nem okoz hiúsági kérdést, engem csak az érdekel, hogy amíg ezt a munkát végzem, maximális lelkesedéssel és ügybuzgalommal tegyem a dolgomat.
Beszélne azokról a versenyzőkről, akik a pályafutása során különösen közel álltak Önhöz?
Érdekes dolog ez, hiszen az edző előbb „megcsinálja” a versenyzőt, majd normális esetben a versenyző tovább „emeli” az edzőt. Gyurta Dani eredményei mindent visznek, de én az öccse, „Gege” sikereiben is jelentős részt vállaltam, és mindmáig büszke is vagyok azokra. Risztov Évával is speciális kapcsolatba kerültem, hiszen Londonból már mindenki régen hazament, csak én maradtam ott vele edzőként egyedül az orvos Kausz Pista bácsival. Éva nagy örömére Kósa Lajos és Orendi Mihály a verseny napjára kihozták Éva anyukáját is. Milák Kristóf 2021 és 2024 között volt a csapatunk tagja. A 200 méteres pillangóúszásban máig is fennálló világcsúcsát 2022-ben, a budapesti világbajnokságán úszta. Közel ötven éves praxisomban ilyen tehetséges úszót még nem láttam a világon. Hál’ Istennek újra munkába állt – sok sikert kívánok neki.
Érdekelne, miként látja a magyar úszósport jelenét, jövőjét? Mennyire elégedett például az edzőképzéssel?
Az úszó tanszék valamennyi munkatársa – a fiatalabbak: Szájer Péter, Magó Gábor, Nagy Nikoletta, Molnár Bence, Kunics Réka, az idősebb generációból Sós Csaba, Tóth Ákos, Egressy János és jómagam – egyaránt részt veszünk a munkában. Mindannyiunk eltökélt szándéka, hogy az adott kereteken belül a legjobb úszóedzőket képezzük a sportág számára. Sokat jelent, hogy az úszó tanszék és a sportági szövetség közötti kapcsolat kifogástalan, amit az is bizonyít, hogy több szakemberünk is fontos feladatokat lát el a szövetség életében. Az pedig, hogy Wladár Sándor elnöksége óta a szövetség egészen más stratégiával dolgozik, nagyban befolyásolja a sportág jelenét és jövőjét. Az Úszó Nemzet Program jelentősége óriási, hiszen az ott úszni megtanított gyerekek száma közelít az 50 ezerhez. Az pedig már csak hab a tortán, hogy menet közben felszínre kerülhetnek olyan tehetségek is, akik a program nélkül soha nem kerültek volna a látótérbe.
Közben a sportág népszerűsítésében is egészen új elemek jelennek meg.
Pozitív példaként kell említenem azt, hogy a versenyeket egyre több új, vidéki helyszínen rendeztetik meg. Ezek az alkalmak a legjobb reklámjai az úszósportnak, a fiatalok érdeklődésének felkeltésére és a sportágba történő bevonásukra. Ezekkel a nagyjelentőségű kezdeményezésekkel, az érdeklődés folyamatos fenntartásával megalapozhatóak a hosszútávú sikerek is, hiszen elérhető, hogy a szakemberek egyre bővülő merítésből válogassák a tehetségeket. Az is fokozza az érdeklődést a versenysport-beli eredményesség által, ahogy a fiatalok láthatják maguk előtt a követendő és elérhető, pozitív példákat. Az érettségi idejére komoly eredményekre „felfutó” tehetségek ugyanis kikerülhetnek Amerikába, ahol komoly nyelvismeretre és diplomára is szert tehetnek, miközben kitűnő körülmények és komoly konkurencia közepette versenyezhetnek és fejlődhetnek. Bár nyilván nem lesz mindenkiből Kós Hubert, de az ő példájánál nincs jobb és inspirálóbb. Hubi már ifjúsági világbajnokként, felnőtt szinten is nemzetközi szintű eredményekkel a tarsolyában mehetett ki az államokba, és így Párizsban olimpiai aranyérmet tudott szerezni.
Hubi karrierjének sikersorozata nem születhetett volna meg, ha még itthon, hazai pályán nem részesül olyan kitűnő alapozásban, mint amit megkapott.
Természetesen ez is az igazsághoz tartozik, hiszen minden sikeres úszó mögött nagyon komoly edzői munka áll. Ő tizenéven keresztül Magyarovits Zoltán, a népszerű „Mogyi” irányításával készült. és amikor Bob Bowman lett az edzője, a világ egyik legsikeresebb trénere kitűnőnek minősítette a Magyarovits által Hubival addig elvégzett munkát. S ha már az edzőknél vagyunk, egy kis kanyarral szóbahozom a szövetség másik, jelentős kezdeményezését is, az úgynevezett mentorprogramot, amelynek keretei között a sokat tapasztalt edzők átadhatják tudásukat a fiatal edzőnemzedék arra érdemes tagjainak.
Fogalmazzunk óvatosan, nevek nélkül! Jelenleg hány úszót tart képesnek arra, hogy Los Angelesben minimum döntőt úszhasson, de akár érmet is szerezzen?
Ha a nyíltvízi számokat is beszámítjuk, akkor négy-öt versenyzőnk nevét borítékolnám. Ezeknek a prognózisoknak a megvalósulásához többek között a sportágban dolgozó, szerintem zseniális edzők munkájára nagy szükség van. Ugyanez az igényesség jellemzi elnökünket, Wladár Sándort is, miként ez az elkötelezettség jellemzi a MÚSZ egész stábját is. Wladár mellesleg az én első, igazán komoly tanítványom volt. Az ő hozzáállása példaértékű, aminek meg is vannak a látható eredményei.
Jocha Károly
