
Pénteken kezdetét veszi a labdarúgó NB I 125. szezonja, amelyben a Ferencváros a korábbi évekkel ellentétben ezúttal kihívóként száll harcba a bajnoki címért. A zöld-fehérek célja a 37. elsőség megszerzése, miután a legutóbbi kiírásban a Győr végzett az élen.
Az élvonal 125. szezonja számos változást hoz. Egyrészt ismét az OTP Bank a névadó szponzora, másrészt a televíziós közvetítési jogok ugyan maradtak a közmédiánál, de a korábbi összegnél jóval kevesebbért, hatmilliárd forintért.
Visszatér az osztályozó rendszere
A versenykiírásban jelentős újítás, hogy ismét bevezették az osztályozót, így a 11. helyezett kétmeccses párharcot vív a másodosztály második helyezettjével a bennmaradásért.
A kiírásban is jelentős újítást jelent, hogy ismét bevezették az osztályázót, azaz az eddigiekkel ellentétben nem két biztos kieső lesz, hanem csak egy, a 11. helyezett pedig kétmeccses párharcot vív majd a másodosztály második helyezettjével. Legutóbb 2004-ben volt erre példa, de akkor 12-ről 16-ra emelték az NB I létszámát, így egyáltalán nem volt biztos búcsúzó, csak az utolsó két gárda az NB II ötödik és hatodik helyezettjével játszott az élvonalbeli tagságért.
Edzőkeringő az élvonalban
A 12 csapatos mezőny több mint felénél, hét együttesnél nyáron edzőt váltottak. A legnagyobb visszhangot Borbély Balázs esete váltotta ki, aki elhagyta a bajnoki címvédő Győrt, és a Ferencváros szakmai irányítását vette át a távozó Robbie Keane-től. A felvidéki tréner bemutatkozása sikeres volt, hiszen az FTC az Európa-liga selejtezőjében kettős győzelemmel búcsúztatta a szerb Vojvodinát.
A győrieknél a mexikói Efraín Juárez vette át a stafétát, ám a csapat számára nem indult jól a szezon, mivel 3-2-es összesítéssel búcsúztak a Bajnokok Ligája-selejtezőtől. A címvédőnél a keretben is változások történtek, többek között Olekszandr Piscsur távozása és Nadir Benbuali sérülése okoz nehézséget.
A bronzérmes Paks kivételt jelent az edzőváltások sorában, hiszen továbbra is Bognár György irányítja a csapatot. A tolnaiaknál az állandóság mellett a keret is egyben maradt, ami jó esélyeket kínál a folytatásra. Ezzel szemben a Debrecen, a Zalaegerszeg és a Puskás Akadémia is új szakmai stábbal vág neki a küzdelmeknek.
Patinás visszatérők
Az Újpest sötét lónak tekinthető, a lila-fehérek többek között Szappanos Péterrel és Markgráf Ákossal erősítettek. Az újoncoknál, a Vasasnál és a 2003 után ismét Kispest nevet használó Honvédnál a bennmaradás a cél. A kispestieknél Maurizio Jacobacci vette át a csapat irányítását. A két patinás klub visszatérésével a 2010/11-es szezon óta először fordul elő, hogy az NB I-nek tagja a hét legeredményesebb magyar klub.
A nyitóforduló programja
A bajnokság pénteken a Nyíregyháza–Újpest mérkőzéssel rajtol, szombaton a Kispest-Honvéd mutatkozik be Kisvárdán. Vasárnap a Győr a Vasas otthonában lép pályára, a forduló rangadóját pedig Pakson rendezik, ahol a Ferencváros vendégszerepel.
A forduló zárómérkőzését hétfőn rendezik, amikor a Zalaegerszeg az MTK stadionjában lép pályára.


