Július 22-én egyéni időmérőkkel vette kezdetét a montis Ifjúsági Európa Bajnokság a romániai Cheile Gradisteiben. A magyar csapatot az U15 és U17-es korosztályban is 2-2 válogatott, továbbá az U17-es korosztályban további 2 mix alakulat képviseli. Rózsa Balázs montis kapitány beszámolója.
Az egyéni időmérőn az U15-ös lányok mezőnyében a pénteki XCC futamra Storcz-Nagy Réka és Nagy Tünde is kvalifikált, míg az U15-ös fiúktól ez András Patriknak és Töltl Kevinnek sikerült. A legjobb 45 versenyző közé bekerült még az U17-es Hegedűs Heléna is.
A csapatváltót az U15-ösök mezőnyében az #1-es csapat (András Patrik, Storcz- Nagy Réka, Töltl Kevin) a 14. helyről, míg a #2-es csapat (Honti-Kerekes Tamás, Nagy Tünde, Szabadi Kolos) a 25. helyről kezdhette meg. A saras csúszós pályán mindkét alakulat megküzdött az elemekkel, ennek ellenére sikerült a rajtpozícióhoz képest jelentősen előre lépniük, és az #1-es csapat bámulatos versenyzéssel a 6. helyen végzett! A #2-es csapat is óriásit ment, de sajnos a befejezőember Szabadi Kolos a pálya utolsó harmadában defektet kapott, de így is csak két ember tudta megelőzni őt és csodával határos módon a 19. helyen hozta be a váltót 73 (!) csapat közül!

Az U17-esek között az előző napi rossz körülményeknek (folyamatosan lassuló és romló pálya) köszönhetően az #1-es csapat (Bokán Simon, Hegedűs Heléna, Laczkó Olivér) a 67., a #2-es csapat (Lónyai Balázs, Orbán Rebeka, Steiner Bence) 81, míg a MIX csapatok közül a Kovács Béla, Nina Tjallingii, Bruchner Máté trió a 25., a Bokán Samu, Dalija Stojanovska, Fazekas Levente alakulat a 76. helyről kezdhette meg a mai csapatváltót.
A #2-es csapatból Lónyai Balázs egy nagy rajtnak köszönhetően a legjobb 60 versenyző közé küzdötte fel magát, míg sajnos ezzel egy időben Bokán Simon a pálya elején defektet kapott. Simi a defekt ellenére végig küzdötte a kört, és még így is a középmezőnyben tudott váltani. A befejezőemberek már folyamatosan száradó pályán tudtak teljesíteni, és az #1-es csapat az 55., #2-es csapat a 80. helyen zárt a több mint száz induló csapat közül!
A mix alakulatok is eredményesen teljesítettek, a holland-magyar trió a 20., az észak-macedón-magyar a 69. lett.
Ezúton szeretnék gratulálni az elért eredményekért a versenyzőket felkészítő valamennyi edzőnek (Bartokos Gábor, Búr Zsolt, Frölich Tamás, Kőmíves Károly, Parti András, Kakas László, Sikter Zsuzsanna) a következő napot is szeretnénk hasonlóan eredményesen zárni.
Az első nap eredményei ide kattintva megtekinthetők.


