Jean Alesi kanyart kapott a Hungaroringen

Hatalmas megtiszteltetésnek tartja Jean Alesi, hogy a Forma-1-es Magyar Nagydíjnak otthont adó Hungaroringen kanyart neveztek el róla, ugyanakkor az 1995-ös balesete kapcsán felidézte a helyszínhez kötődő emlékeit is.

A 62 éves ex-versenyző a 41. magyar F1-es futam pénteki napján adott interjút, miután részt vett az ünnepségen, amelyet a róla elnevezett 11-es kanyarban tartottak a mogyoródi versenypályán. Harmincegy évvel ezelőtt Alesi ebben a fordítóban szenvedett balesetet, miután elveszítette uralmát a Ferrari fölött.

„Emlékszem az esetre, a határon mentem és túlságosan ráhajtottam a rázókőre, mögötte fű volt, az autó megcsúszott és onnantól már semmit nem tudtam tenni. Ami viszont ennél is jobban megmaradt, az a kórházi élményem az ott dolgozó nővérrel. A magyar nők mindig is híresek voltak a szépségükről és bájosságukról, de egészen más élményben volt részem. Soha nem szerettem az injekcióstűket, és amikor a hölgy a kórházban meg akart szúrni, azonnal tiltakozni kezdtem. Ő viszont minden kedvességet félredobva lefeszítette mindkét karomat és erélyesen rám szólt, hogy maradjak veszteg” – mesélte Alesi.

A Hungaroring kihívásai

A pályafutása során 201 Forma-1-es futamon indult francia pilóta a Hungaroringről beszélve elmondta, az ő vezetési stílusának sosem feküdt a pálya, amelyen megítélése szerint az 1980-as évek végén, valamint az 1990-es évek nagy részében használt autókkal viszonylag finoman kellett közlekedni.

„Én talán túl agresszív voltam ehhez, de emlékszem arra is, hogy ez a pálya mindig sokat kivett a versenyzőkből, a legtöbben a leintés után szinte nem voltak maguknál, annyira elfáradtak. Nem sikerült rendszeresen jó eredményt elérnem itt, és talán ezért is volt nagyon pozitív érzés, illetve nagy élmény, amikor 1996-ban dobogóra állhattam. Akkor úgy éreztem, végre, ennyi próbálkozás után csak sikerült” – nyilatkozta.

Alesi szerint a megújult létesítmény lenyűgöző, miközben a pálya megtartotta a klasszikus nyomvonalat. Kiemelte, hogy a 11-es kanyar utáni korábbi lassító eltávolítása jó döntés volt, mivel az apró módosítások nagyban hozzájárultak a pálya vezethetőségéhez.

Versenyzői múlt és a jelen

A francia versenyző elárulta, Ferrari-szurkolónak tartja magát, de elismerte, hogy jelenleg a legjobb autója a Mercedest vezető Andrea Kimi Antonellinek van, akire az idei vb fő esélyeseként tekint. Kérdésre válaszolva elmondta, szívesen megmérette volna magát a négyszeres vb-győztes Max Verstappen ellen, akit „pitbull”-ként jellemzett.

Saját pályafutása idejéből számos riválist emelt ki, akiket a legjobbaknak tart, így Ayrton Sennát, Nelson Piquet-t, Alain Prostot és Nigel Mansellt.

„Mansell egy állat volt. Gyakorlatilag abban a pillanatban, ahogy a közelébe kerültél, mindenre fel kellett készülnöd, mert sosem tudhattad, hogy mit fog tenni, milyen váratlan húzással próbálkozik” – mondta. – „És persze ott volt Michael Schumacher is, bár ő már abban az időben érkezett az F1-be, amikor jobban vezethetővé váltak az autók.”

Alesi beszélt az akkori és a mostani F1 közötti különbségekről is, hangsúlyozva, hogy a jelenlegi versenyzők folyamatos rádiókapcsolatban állnak a boxutcában dolgozókkal, míg az ő idejében kizárólag akkor használták a csapatrádiót, amikor attól tartottak, hogy valami probléma lehet az üzemanyaggal vagy a motorral.

„Ezek a mostani F1-es autók nagyon komoly fizikai felkészültséget igényelnek, nem véletlenül látunk 18-20 éves pilótákat sikeresen versenyezni. Persze vannak kivételes adottságokkal rendelkezők, mint Fernando Alonso vagy Lewis Hamilton, de minél fiatalabb a sportoló, annál könnyebb erre az igénybevételre felkészíteni a testet. Úgy gondolom, nagyjából a harmadik kanyarig tudnám elvezetni a mostani autót, és ott valószínűleg elájulnék” – fogalmazott mosolyogva.

Jean Alesi kanyart kapott a Hungaroringen

A francia ex-versenyző óriási megtiszteltetésnek tartja, hogy kanyart neveztek el róla a mogyoródi pályán, és köszönetet mondott a Hungaroring Sport Zrt.-nek a meghívásért, valamint azért, hogy személyesen vehetett részt a névadó ünnepségen.

Megosztás: