A magyar gyerekek úszástanulási kedvét is növelik a sportági sikerek

image

 A sportért felelős államtitkár szerint a magyar úszósikerek nyomán egyre több gyerek érez kedvet ahhoz, hogy megtanuljon úszni.

    Simicskó István azon a csütörtöki sajtótájékoztatón mondta ezt, amelyet a vasárnap zárult, tizenegy magyar érmet – hat aranyat, három ezüstöt és két bronzot – hozó dohai rövidpályás világbajnokság kapcsán rendezett a sportág hazai szövetsége (MÚSZ). Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a legjobb magyar úszók 2014-ben is kitettek magukért, a kormánynak pedig – a jó munkamegosztás keretében – az a dolga, hogy anyagilag és létesítményekben is biztosítsa a feltételeket.
    „Az idén 640 millió forintot kapott a magyar úszósport, s további 15 milliót a balatoni nyíltvízi vb-re, de minden forint megtérül, az eredmények önmagukért beszélnek” – jelentette ki Simicskó István.
    Kiss László szövetségi kapitány előrebocsátotta, hogy ebben az évben – teniszhasonlattal élve – „összejött a Grand Slam”, amennyiben magyar győztesei voltak mind a négy nagy versenynek: a felnőtt Európa-bajnokságnak, az ifjúsági olimpiának, az ifi Eb-nek és most a rövidpályás vb-nek is. Dohában a tizenegy medál közül nyolcat szerzett Hosszú Katinka négy arany, három ezüst és egy bronz megoszlásban, nyert továbbá Gyurta Dániel és Bernek Péter is, Verrasztó Dávid pedig harmadik lett. A szakvezető az érmesek mellett külön megdicsérte a válogatott két legfiatalabb tagját, az egyformán 13 esztendős Késely Ajnát és Gyurinovics Fannit is. 
    „Tíz korosztályos csúcsot úsztak, sokat tanultak a vb-n, s bízom benne, mindketten ott lesznek azok között, akik továbbviszik a magyar úszósport magas szintű nemzetközi eredményességét” – mondta.
    Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök tömör összegzésében azokra az aggályokra reagált, amelyek úgy szólnak: nem jöttek-e a magyar úszósikerek túlságosan korán a 2016-os riói olimpia előtt?
    „A válaszom határozott nem!” – szögezte le a szövetség első embere.
     A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy Hosszú Katinkával – akinek oroszlánrésze volt abban, hogy Magyarország a nemzetek éremgyűjtő versenyében másodikként végzett a katari vb-n – partneri együttműködési megállapodást kötött a Groupama cég, amely 2016-ig 50 millió forint értékű balesetbiztosítással és jelentős összegű pénzzel támogatja a versenyző olimpiai felkészülését.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.