Gálázott a Bayern a Frankfurt ellen, ennek szellemében születtek az osztályzatok is.
Gálázott a Bayern a Frankfurt ellen (összefoglaló ITT), ennek szellemében születtek az osztályzatok is.
A Bayern teljesítményéről mindent elmond, hogy hármasnál rosszabb értékelés nem született, az is csak három, és kivétel nélkül a védelemből, amely – az eredményből is látszik – alig-alig volt megdolgoztatva. Három játékos nyújtott a Kicker szerint egészen kiemelkedő teljesítményt: Götze, Thiago és Mandzukic, osztályzatuk 1,5. Természetesen Ribéry csak egy felessel maradt el tőlük.
A túloldalon a mezőnyjátékosok 4,5 és 5,5 között kapták az értékeléseket, Kevin Trapp kapus viszont abszolút megérdemli a kettest, sőt talán annál jobbat is, hiszen nélküli akár két számjegyű is lehetett volna a különbség.
A találkozó színvonalát az egyoldalúság miatt csak közepesnél kicsivel jobbra (2,5), Florian Meyer munkáját pedig jóra (2) értékelte a Kicker. A mérkőzés embere Mario Götze lett. A forduló legjobbja viszont Hannoverből került ki, Mame Biram Diouf két gólt akasztott a Mönchengladbach kapujába. A hét csapatába (melyet ITT láthattok) a Bayernből Götze, Ribéry és Thiago került be.
FC Bayern:
Eintracht Frankfurt: