Idén is megrendezésre került a Fighters Only’s szervezésében World MMA Award, immáron hatodik alkalommal. A díjátadó gálára pénteken került sor. A díjakat több kategóriában adták át, azoknak a harcosoknak, edzőknek, újságíróknak, csapatoknak a teljesítményét ismerték el, akik 2012. október 1. és 2013.december 31. között értek el, valami kiemelkedőt az MMA világában. Az átadónak a las vegasi illetőségű Venetian and Palazzo Resort, Hotel & Casinos adott helyet.
A díjátadó szerény helyszíne
Ejtsünk néhány szót a díjazottakról a teljesség igénye nélkül!
Travis Browne az UFC feltörekvő nehézsúlyú reménysége a rajongók szavazatai alapján elnyerte a ,,Breakthrough Fighter of the Year” címet. Ezen nincs is mit csodálkoznunk, ha szemügyre vesszük Travis 2013-as teljesítményét, 3-0 eredmény és ebből mind a három elnyerte az est kiütésért járó „Knockout of the Night” címet. Ezeket egyébként Gabriel Gonzaga, Alistair Overeem és Josh Barnett ellen sikerült begyűjtenie ,,Hapa” Brownenak. Az Overeem feletti diadal értékét tovább növeli, hogy ezzel a győzelmével elnyert egy másik díjat is, méghozzá az Év Visszatérője díjat, ,,Comeback of the Year”.
Az est (egyik) nagy győztese
Az est legrangosabb díját az UFC középsúlyú bajnoka, Chris Weidman kapta a ,,Charles „Mask” Lewis Fighter of the Year” képében. Az Év Női Harcosának járó díjat ,,Female Fighter of the Year” a szintén UFC-s Ronda Rousey vehette át. Alexander Gustafsson sem távozott haza üres kézzel, hiszen ő nyerte el az Év Nemzetközi Harcosa címet ,,International Fighter of the Year”.
A 2013-as Év Kiütése díjat ,,Knockout of the Year” Vitor Belfort kapta, a Luke Rockhold ellen sarokkal elkövetett köríves fejrúgásáért.
Az Év Feladásra Kényszerítése ,,Submission of the Year” cím Urijah Fabernél kötött ki, akinek az Ivan Menjivar elleni hátsó pusztakezes fojtását látták a szavazók a legszebbnek.
Korábban megemlítettük már Alexander Gustafsson nevét, ő is beállt a címhalmozók sorába, mert a Jon Jones való összecsapásul elnyerte az Év Küzdelme díjat ,,Fight of the Year”. És végül, de nem utolsósorban, Royce Graciet Életműdíjjal jutalmazták ,,Lifetime Achievement Award”
Kattintás után a lista a kategóriákkal, nevezetekkel, vastagon kiemelve a kategória győztese látható.
Az eredeti cikkhez kattintson ide!



