Hamarosan folytatódnak a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság küzdelmei. Ebben a témában beszélgettünk a BKF Farkasok vezetőjével, Darázs Tamással.
1. Először is hogy telt a szünet (és a vizsgaidőszak) a csapat számára?
A lehető legjobbkor érkezett a téli szünet, hiszen a végére a csapat fejben nagyon elfogyott, amit jól tükröz az Óbudai Egyetem elleni eredményünk is. A bő egy hónapos szünet alatt mindenki sikeresen tejesítette a vizsgaidőszakot, az ünnepek alatt mindenki feltöltődött energiával, így szerencsére mindenki újult erővel várja a folytatást.
2. Mikor kezdtétek meg a felkészülést a tavaszi szezonra?
A tavaszi idényre a munkálatok már az őszi utolsó forduló után megkezdődöttek. A 8. hely az őszi tabellán csalódáskeltő, ezért nem tétlenkedhettünk, mindenképpen erősítések után kellett néznünk. Úgy gondoljuk remekül zártuk a téli átigazolási szezont, több olyan játékost is sikerült igazolnunk, akik képességeik alapján meghatározó játékosai lehetnek a csapatnak.
3. Hogy zajlottak az előkészületek, játszottatok esetleg barátságos meccseket vagy részt vettetek valamilyen tornán?
A felkészülést január közepén kezdtük, mivel hiába a sok egyénileg képzett játékos, a bajnokság kezdetére egy csapatot kell alkotniuk. Edzéseink heti két alkalommal kedden és csütörtökön vannak. Az edzések mellett februárban részt veszünk az I. KRE Futsal Szupertornán és három felkészülési mérkőzést is vívunk, mégpedig az NB2-es Asterix SC Érd és Kormányőr SE ellen, illetve egy egyetemi csapattal is kapcsolatban vagyunk, de az időpont még nincs lefixálva.
4. Milyen eredményeket értetek el ezeken a meccseken.
Ez idáig egy felkészülési mérkőzést játszottunk. Az NB2 nyugati csoport egyik topcsapatának, az Asterix SC Érd vendégei voltunk. Igaz 11:6 arányban vereséget szenvedtünk az Asterix ellen, azonban ez az eredmény rendkívül bíztató, hiszen az érdi csapat sokkal tapasztaltabb játékosokból áll, arról nem is beszélve, hogy összeszokottságban össze sem lehet hasonlítani a két együttest.
5. Volt valami változás csapaton belül? Gondolok itt érkezőkre esetleg távozókra!
Ami a keretet illeti komoly változások történtek. A kispadra egy igazi nagyhalat sikerült szerződtetnünk Lengyel Béla személyében. A korábbi FTC Futsal vezetőedző jelenléte a csapatnál biztosíték a sikerekre. Fantasztikus látni, hogy a játékosok isszák a szavait. A keretet 5 játékossal erősítettük meg. Büszkeséggel tölt el minket, hogy az egyetemi bajnokság góllövőlistáját vezető Bagó Balázs a csapatunkban folytatja pályafutását. Narancs-fekete színbe öltözött továbbá a Rubeola Csömör U19 csapatkapitánya Biró László, a Dunaharaszti MTE-től Farkas Tamás, a Pénzügyőr SE-től Kayali Viktor és a korábban Veresegyházán futballozó Rajkó Mihály. Örömteli hír, hogy Sima Péter hosszú sérülését követően visszatért a csapatba, tulajdonképpen Ő is egy új igazolás számunkra. A távozó oldalon nem találunk senkit, így panaszra semmi okunk nincs.
6. Röviden értékelnéd az őszi szezont?
Felemás érzések dúlnak bennem az őszi szezonnal kapcsolatban. A bajnokságot győzelemmel kezdtük a JTE Pázmány és a KRE Főnixek ÁJK csapapata ellen, azonban a sikerek utána a csapat több csúnya vereségbe beleszaladt. Kiemelném az ELTE ÁJK elleni 4:2-es győzelmünket, amelytől még ma is kiráz a hideg, ha rágondolok. Fantasztikus gólok, hatalmas hajtás és felejthetetlen szurkolásnak. Ilyennek kéne lennie az összes meccsnek.
7. Mik a célok a tavaszra? Milyen eredménnyel lennétek elégedettek a végén?
Nem titkolt célunk, hogy a végelszámolásnál dobogós helyen végezzünk. Tudjuk, hogy ez hihetetlen nehéz lesz, hiszen 7 pont a hátrányunk a 2. és 3. helyen álló Óbudai Egyetem és a BME Docler Akadémiával szemben, azonban nem félünk a kihívástól és mindent megteszünk annak érdekében, hogy céljainkat elérjük. A szakmai háttér és a keret biztosított, de a sikerhez némi szerencsére is szükségünk lesz.
Kommunikációs szempontból is néhány célt megfogalmaztunk. Elsősorban állandósítani szeretnénk egy 20-30 fős szurkolói létszámot a mérkőzéseinken. Ez rendkívül fontos, hiszen a szurkolás, buzdítás hatalmas löketet ad a csapatnak, nem mellesleg ez a közösségi élmény növeli a szurkolók elkötelezettséget a főiskolánkkal szemben.Ezen kívül a BKF HÖK-kel szorosabb kommunikációs kapcsolat kialakításán dolgozunk, már egy BKF Farkasok logó pályázatot ki is írt a Hallgatói Önkormányzat. A facebook rajongói oldalunk (https://www.facebook.com/pages/BKF-Farkasok/263050343757956?ref=hl)fellendítése is terveink közt szerepel, illetve reményeink szerint minden mérkőzésünkről az anyaegyesületünk honlapján (http://www.kormanyorse.hu)összefoglaló lesz olvasható.




