A pénteki három után szombaton újabb hat érmet – hat bronzot – szereztek a magyar fiatalok a lisszaboni kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságon. Csapatunk ezzel már az utolsó nap előtt minden idők legjobb eredményét produkálja: korábban ugyanis öt dobogós hely volt a legjobb magyar eredmény a kontinensbajnokságokon.
A portugál fővárosban szombaton a juniorok (16-17 évesek) léptek tatamira. Az eredmények közül kiemelkedik Koch Szabolcs harmadik helye, ő ugyanis formagyakorlatban (kata) végzett éremszerző helyen. Márpedig erre gyakorlatilag négy évtizede várt a hazai karatés társadalom, hiszen a sportág 40 éves magyarországi történetében Koch az első magyar katás, aki nagy világversenyen dobogós helyen tudott végezni!
A küzdelmi (kumite) kategóriákban is egymás múlták felül a magyar fiatalok. A lányoknál az 53 kg-os súlycsoportban címvédőként indult Nógrádi Nicoltól, a fiúknál pedig az őszi vb-n bronzérmes, 68 kilós Hárspataki Gábortól számítani lehetett kiemelkedő eredményre, és ők meg is feleltek az elvárásoknak. Az 55 kg-osok között indult Ardai Bálint a kadettek után egy korosztállyal feljebb is bebizonyította, hogy a legjobbak között van a helye, jóllehet, mindössze egyetlen nappal a verseny előtt töltötte be 16-dik életévét, és került fel a juniorok közé. Rajtuk kívül ugyancsak bronzérmet vihet haza György Dániel (76 kg) és Palkovits Nikolett (48 kg), mindketten első ízben állhattak fel a dobogóra ilyen rangos sporteseményen.
Az Eb utolsó napján az U21-es korosztályé a főszerep, ahol hat versenyzőnk tovább javíthatja a fantasztikus mérleget, köztük a felnőtt Eb-bronzérmes Bartha Nikola és a junior ex-világbajnok Szegedi Döme.




