
Reakciók az első bajnoki vereség után.
53 veretlenül megvívott bajnoki mérkőzést követően Augsburgban utolérte a csapatot a végzete: vereséget szenvedett (1:0). Nem ezzel számolt a Bayern, de nincsen kétségbeesés.

Pep Guardiola: „Nem panaszkodunk. Veszítettünk, mert az ellenfelünk kicsit jobb volt nálunk. Már a kupában is láthattuk, milyen jó csapat az Augsburg. Harcoltunk és sokat próbálkoztunk, de ilyen a futball, ilyen a sport. Nem lehet mindig csak nyerni. Előbb vagy utóbb vereséget szenvedsz. Ezt el kell fogadnunk, és a lehető leghamarabb a Manchester ellen kell készülnünk. Nem a fiatal játékosok miatt veszítettünk, Hojbjerg és Weiser a legjobbak voltak a pályán. Sokat edzenek velünk, ismerik a játékunkat, tudják, mit akarok. Gratulálok mindhármuknak. Szerdán egy döntő vár ránk: élet vagy halál.”
Thomas Müller: „Egy kicsit fáj, hiszen meg akartuk védeni a sorozatunkat. Egyszerűen nem azt hoztuk a pályán, amire képesek vagyunk. Hogy Augsburgban sohasem egyszerű, az a meccs előtt is tiszta sor volt, de nem volt betervezve, hogy vereséggel utazunk vissza.”
Toni Kroos: „Uraltuk a játékot, de nem voltunk elég meggyőzőek. Nem volt meg a szükséges nyugalom, hogy kihasználjuk a lehetőségeinket. Ez volt a hátrányunk most, de nem történt semmi rossz. Minden mérkőzést meg akarunk nyerni, most is láthatta mindenki, hogy a második félidőben nagy nyomást fejtettünk ki, hogy egyenlítsünk. Ez most nem jött össze.”
Manuel Neuer: „Komolyan vettük az Augsburgot. De a legfontosabb számunkra, hogy senki nem sérült meg [azóta kiderült, hogy Shaqiri nem játszhat szerdán – a szerk.]. Ez az alfája és omegája, mert szerdán a Manchester ellen játszunk – most semmi más nem számít.”
Markus Weinzierl (az Augsburg vezetőedzője): „Nagyszerűen harcoltunk mint csapat, megpróbáltuk a Bayern erősségeit eliminálni. A vezetés nagyon jól jött, mert utána még kompaktabban támaszkodhattunk a kontrajátékra. A második félidőre a Bayern összeszedte magát. Szerencsére is szükségünk volt, de minden jól ment. Nagyon, nagyon boldog vagyok.”
A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.



