,,Előre kell néznünk"

,,Előre kell néznünk

Reakciók a Dortmund elleni vereség után.

Bár a bajnoki címet már régen megnyerte a Bayern, ilyen mértékű leülésre talán senki nem számított: a múltheti vereség után ezúttal a Dortmund mért nagyerejű csapást a Bayernre, méghozzá Münchenben. Pánikhangulat nincsen, de tanulni kell az esetből.

Matthias Sammer: „Problémáink voltak a ritmussal és a játék felépítésével. A meghatározó fázisokban nem koncentráltunk eléggé. Mi vagyunk a bajnokok, a ligán keresztül. Ebből következően ez nem a vég. De szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a játékosaink sem robotok, nekik is vannak érzései.”

Pep Guardiola: „Az első félidőben nem találtuk a játékunkat, csak az utolsó tíz percben lett jobb a helyzet. A második félidőt jól kezdtük, de aztán mégsem jött össze. Meg kell találnom a trükköt, amivel újra ritmusba tudunk kerülni. Szerdán van esélyünk a kupadöntőt kiharcolni, bízom a csapatban. Manuelnek a vádlijával volt egy kis problémája, nem akartunk kockáztatni.”

Manuel Neuer: „Egyszerűen rossz napot fogtunk ki. Ezen most túl kell lépnünk, és előre kell néznünk. Tudjuk, hogy most van egy feladatunk otthon a Kaiserslautern ellen, szeretnénk eljutni Berlinbe. Ez fontos. A játékom nincsen veszélyben.”

A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.

Megosztás:
Share: