Martin Kampmann lehet a Team Alpha Male új edzője

Martin-Kampmann-On-Mic.jpg

A fent olvasottakat Ariel Helwani szelőztette meg az UFC Tonight című műsorban. Kampmann-t látni lehetett az Alpha Male által kiírt ún. ,,felvételi vizsgán”, ahol 3 napon keresztül kellett teljesítenie a feladatokat. Állítólag a dán bunyós az elsőszámú várományosa az edzői pozíciónak, így tehát igencsak jó esélyei vannak, hogy a Urijah Faber által fémjelzett csapatot irányítsa. Az új edzőre pedig azért van szükség a sacramento-i székhelyű csapatnál, mert az eddig dirigáló Duane Ludwig otthagyja a csapatot, hogy saját termet nyithasson Colorado-ban. Ludwig irányítása alatt az Alpha Male tagjai látványos fejlődéseken mentek keresztül az állóharc tekintetében, melyeket szépen kamatoztattak is a mérkőzéséken. Duane ugyanis elképesztő eredményeket ért el ,,fiainál” a muay thai és a kick-boksz területén, amit Martin is igencsak erősen vihet tovább. Azt azonban nem tudni, hogy amennyiben Kampmann lesz az edző, az a profi pályafutása végét is jelenti egyben, vagy pedig képes lesz egyszerre az edző és a profi harcos szerepkörét is betölteni. Bár Martin jelezte, hogy határozatlan időre búcsút int a bunyónak, de hallottunk már ilyet.

H.Ákos

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Az eredeti cikkhez kattintson ide!

Megosztás:
Share: