Magyar ezüst és bronz a szlovák Spartran Race extrém akadályfutáson

A női bronzérmes Lukács Lilla, Kempelen Zita ekkor még nem volt kihírdetve.
Pozsony külvárosában rendezték a Spartan Race extrém akadály futás hétvégéi futamát. A rangos nemzetközi mezőnyben Mester Bálint és Lukács Lilla révén bronzérmet, a csapatversenyben pedig a X2S Cube TEAM Salomon révén ezüstérmet szereztek a magyarok. A versenyre közel 3000 versenyző érkezett, a hegyi terepen kijelölt pálya gyorsnak és közepesen nehéznek számít a sportág értékelésében: Pozsonyban 6 km hossz, 15 akadály leküzdése volt a feladat. A versenyzők legnagyobb kritikája a néha hiányos pályajelölés (sok százan tévesztettek útvonalat) illetve a jellegzetes vizes – saras akadályok hiánya volt. A magyar X2S Cube TEAM Salomon csapat az eplényi futam meglepetésszerű győzelme után ide már kiemeltként érkezett, nem mindenki örömére. Mester Bálint a jelenleg legjobb magyar versenyző azonnal a két szlovák favorittal ellépett a mezőnytől, bár a második bolyban már csapattársai Kovács Zsolt és Sipiczki Csaba mellett Muskatal István sífutó is szorosan követte.

A hölgyeknél a legjobb magyar Kempelen Zita nem kezdett ilyen erősen, de neki már több versenytapasztalat van a tarsolyában.

A pálya gyors volt, sok technikai figyelmet követelt, de messze nem volt olyan nehéz, mint az eplényi magyar futam. Izgalmassá tették a dzsungel jellegű részek és a nehezített feladatok (homokzsák cipelés egyenetlen, sziklás, nehezen járható terepen, kúszás meredek domboldalon felfele), de az igazi „spartan” hangulat hiányzott. Ennek ellenére a 3000 induló jól érezte magát, a hiányos és rossz pályajelölésből származó eltévedéseket pedig mindenki megemésztette. Legközelebb jobban itt is – mint minden terepversenyen – figyelni!

A részletekről a blogok között lehet többet olvasni.

spartan-race-pozsony-x2s-2014 33 900

Végig szoros volt a küzdelem, Bálint magabiztosan tartotta a dobogós helyet. Az első 10 beérkezőből 4 magyar sportoló volt, ezzel a csapat ezüstéremmel a X2S Cube TEAM Salomon egyértelműen letette a névjegyét a sportág nemzetközi mezőnyében.

spartan-race-pozsony-x2s-2014 8 900

 

A magyar kontingens a versenyutáni közös fotózáson. Fábián Miklós a magyar sorozat szervezője középen, fejkendővel. (X2S TEAM)

Kempelen Zita végül Lukács Lillával együtt érkezett célba, ezzel a bronzérmet két magyar is megszerezte. A verseny végén egy versenybírói döntés miatt Muskatal István is bronzérmet szerzett, így itt is két magyar állt a dobogón.

spartan-race-pozsony-x2s-2014 28 900

Galéria a Spartan Race, Kamzij verseny képeiből >>>

A szlovák csapatok mellett főleg cseh, német, osztrák, francia és lengyel sportolók érkeztek célba, de – akárcsak Eplényben – számos távoli (Japán, USA, Dél-Afrika) ország sportolói is rajthoz álltak. Erős versenyzők azonban csak a terepsportokban kimagasló országokból jöttek, így az őszi világbajnokság idén lesz valóban nemzetközi a sportág történetében, hiszen eddig túlnyomórészt az US sportolók álltak rajthoz a sportág legnagyobb eseményén.

{xtypo_feed}  Szerzőwww.terepsport.hu | Fotó: X2S TEAM | Eredmények, honlapspartanrace.sk {/xtypo_feed}

 

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

Megosztás:
Share: