Szabó Krisztián az élcsoportban kezdett

Szabó Krisztián az élcsoportban kezdett

Teljesítette első versenynapját a Buggy1600-as kategória Európa-bajnoki címvédőjeként Szabó Krisztián, aki a hétvégén a 2014-es FIA Autocross Európa-bajnokság első futamán áll rajthoz, a németországi Seelowban. A korábban a juniorok között már kétszer is Európa-bajnok 22 éves pilóta pozitívan kezdte az évet, és az abszolút 4. helyről várja a vasárnapi folytatást.

Szabó Krisztián egyből bekerült a 23 fős mezőny sűrűjébe, hiszen az időmérő edzéseken elért abszolút 7. helye után az első előfutamra a legerősebb csoportba kapott besorolást, ahol a tavalyi bajnokság 4. helyezettjén kívül két tavalyi futamgyőztes is az ellenfelei között szerepelt. És hát akkor mit szóljanak a többiek?! Nekik ugyanis ott volt még ő is, mint Európa-bajnoki címvédő, akit tavaly senkinek nem sikerült legyőznie, viszont idén mindenki le akar.

Nos, az OXXO Energy Drink által támogatott versenyző az első nap jelezte, ez idén sem lesz olyan egyszerű. Seelow nem tartozik a kedvenc pályái közé, ettől függetlenül nagyon jól kezdett, hiszen az említett csoportban a 2. helyet érte el szombati előfutamában, amivel összesítésben a 4. helyen jegyzik az első nap végén. Vasárnap hasonlóan erős ellenfelek ellen folytatja, a legerősebb csoportban. Ami persze nagyrészt attól a legerősebb, hogy ő is ott van benne!

,,Az időmérők nem sikerültek olyan jól, látszik, hogy ez nem az én pályám, de a futamokon ez mindig alakul, mert olyankor húznak a többiek. Az időmérőkön összesítésben a 7. helyet szereztem meg, így az előfutamokra a legerősebb csoportba kerültem, a holland Kevin Peters, a francia David Anacleto és a luxemburgi John Lagodny voltak ott velem, akik tavaly is a legnagyobb ellenfeleim közé tartoztak. A 3. rajtkockából indultam, és az első kanyar előtt nagyon ment a helyezkedés. Végül 2.-ként tudtam elfordulni Anacleto mögött. Elég szoros volt a futam, hárman végig űztük-hajtottuk egymást elöl, de igazából se én nem kerültem soha előzési pozícióba, se mögöttem Kevin. Mivel a futam-másodikak közül én értem el a legjobb időt, így összesítésben a 4. helyen állok, és vasárnap a második előfutamban ismét a legerősebb csoportban megyek majd, de ezúttal már a 2. helyről. Szeretnék még előrébb jönni, de tudom, hogy nem ez a legerősebb pályám, a mezőny viszont nagyon erős, úgyhogy nem lesz egyszerű. Megpróbáljuk, és bízunk a legjobbakban” – vázolta a helyzetet az első nap végén Szabó Krisztián.

Vasárnap további két előfutam, majd a döntők várnak a mezőnyre. 

A sajtóanyaggal kapcsolatos további információk:

Borbás Bálint
+3630/921-9560
borbas.balint@p1race.hu

Az eredeti cikkhez kattintson ide!

Megosztás:
Share: