
A most először idelátogatóknak érdemes alaposan átnézni a programfüzetet és eltervezni, mely előadásokon illetve workshopokon szeretnének részt venni. Egy nap kevés arra, hogy valaki mindent meghallgasson, végigjárjon – a korábbi években szinte minden megkérdezett úgy nyilatkozott, hogy eljön a következő évi fesztiválra is. A szervezők természetesen a visszatérő látogatókat is számos újdonsággal és változatos programokkal várják.
A Petőfi Csarnok régóta várt belső átalakítása az idén megvalósult, így a korábbi évekhez képest közel másfélszer annyi, 24 workshop kerül megrendezésre! Ezeken a közkedvelt, gyakorlatias műhelyfoglalkozásokon a látogatók szűkebb csoportokban ismerkedhetnek az egészség és a harmónia megszerzését, megtartását célzó módszerekkel. A már hagyományossá vált kineziológia, masszázs, asztrológia, konfliktuskezelés workshopok mellett idei év újdonságai: az antropozófus orvoslás nézőpontjából a gyermekbetegségek köre, böjt éstisztítókúrák, szenvedélybetegségek, az allergiák kezelése, emésztési zavarok és a túlsúly, valamint atanulási blokkok oldása.
Az épületben főként a szakmai programok kaptak helyet, a szabadtéri kínálat szabad teret ad az örömteli kikapcsolódásnak: játékos felnőtt önismereti utca, meseösvény, játszóház, kézműves és képzőművészeti foglalkozások, gyerek- és pódiumszínpad, reform-étterem és cukrászat, kiállítás és vásár.
A XI. Napfényes Fesztivál az idén is kedvező jegyárakkal várja látogatóit. A belépőn felül egyik programért sem kell külön fizetni!
Találkozzunk június 1-én, vasárnap a városligeti Petőfi Csarnokban a XI. Napfényes Fesztiválon!

A cikk folytatódik..! kattintson ide!




