Idén negyedik alkalommal a Tüskesátorban rendezték meg az amatőr informatikai jégkorongbajnokságot (IJT). A 16 csapatban közel 100 informatikai területen dolgozó szakember lépett pályára, hogy megmérkőzzenek az elsőségért. A HP támogatásával megvalósuló versenyen az ICE Telekom csapata győzedelmeskedett.
Az eddigi évektől eltérően, a Pesterzsébeti Jégcsarnokot felváltva a Tüskesátor adott otthont az immár hagyománnyá váló Informatikai Jégkorong Tornának. A folyamatos megújulás jegyében tavaly név- és logóváltáson átesett bajnokság célja, hogy játéklehetőséget biztosítson az informatikai, távközlési és elektronikai cégeknél dolgozó, jégkorong iránt érdeklődő szakemberek számára.
Töretlen lendülettel immár negyedik éve mérkőznek meg egymással a jégen az informatikai szektor képviselői. A jégkorong stratégiai gondolkodásra és csapatmunkára késztet, ezért a felkészülés és a versenyek remek csapatépítő tréningként is szolgálnak.
A 2014-es bajnokságot az ICE Telekom csapata nyerte, míg a második helyet a Fagypont szerezte meg, a harmadik helyen megosztva aMIceSys és az Aloha csapata végzett.
Az első három helyezett csapatnak és a gólkirálynak a rendezvény házigazdája Spiller István, a Kanadai Magyar Hokiklub alelnöke, Preisinger Gábor valamint a bajnokság fővédnöke, a HP vezérigazgató-helyettese, Takáts Kristóf adta át a díjakat.
„Nagyon örülök, hogy idén is tudtunk emelni a rendezvény színvonalán és hogy az előző éveknél is nagyobb érdeklődés fogadta az eseményt. A maximális, 16 csapat az eddigi legrövidebb idő alatt került feltöltésre.” – mondta a HP vezérigazgató-helyettese, Takáts Kristóf. „A jégkorong segít mentálisan feltöltődni egy fárasztó nap után. A bajnokság nemcsak remek testmozgás, de a felkészülési időszak segít még erősebb csapattá kovácsolni a munkatársakat.”
A bajnokságon készült képek itt érhetők el:
https://www.flickr.com/photos/95835474@N06/sets/72157644912896773/




