Forma-1: Boullier a héten egyeztet Kubicával

image

A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier úgy tervezi, a héten beszél Robert Kubicával felépülésének folyamatáról, így lassan készülhet a döntésre, vajon kell-e helyettest keresnie a lengyel pilóta helyére 2012-ben.

Boullier közölte, az ülés szabaddá válik Kubica számára, amennyiben elég fitt lesz a versenyzésre.
 
Azonban a csapatfőnök azt is hozzátette, rövidesen választ vár kérdésére, mert a csapat nem szeretne hónapokig bizonytalanságban lenni – csökkentve ezzel esélyeit arra, hogy egy élpilótát szerződtessen, amennyiben Kubica nem tér vissza.
 
Boullier elmondta, szeretné néhány napon belül kidolgozni a csapat terveit – ezért Kubicától első kézből szeretné hallani a híreket.
 
"A héten találkozunk, hogy kiderüljön, hol áll, majd tervet készítünk. Nem tudom, milyen gyorsan születhet döntés. Nem egy normál folyamat, nincs normál folyamat. Találkoznunk, beszélnünk, tesztelnünk kell, mindent megtenni és erre szükségünk van."
 
A Renault-nak döntését Kubicáról hamarosan meg kell hoznia, mivel az alakulat szeretne egyértelműen első számú pilótát meghatározni. Rubens Barrichello az egyetlen a pilótapiacon, aki futamokat is nyert, habár ő már pályafutása végén jár, így nem lehet hosszú távú megoldás a Renault számára.
 
Azonban a csapat fiatal pilótákkal is kacérkodik – mint például Bruno Senna, vagy a harmadik számú pilóta, Romain Grosjean, ám elképzelhető, hogy olyan fiatal tehetség is érkezhet, mint Paul di Resta és Nico Hülkenberg, a két pilóta még nem kötött szerződést 2012-re a Force Indiával