Forma-1: Csökken az érdeklődés, mert eldőlt a cím sorsa?

image

Jelentősen csökkenhet a szezonból még hátralévő futamok iránti érdeklődés most, hogy a bajnoki cím sorsa eldőlt a hétvégén. Másodszor is bajnok lett a 24 éves Sebastian Vettel Japánban, és néhány nap múlva már Koreában áll rajthoz a mezőny – kérdés, mekkora lesz az érdeklődés.

A McLaren csapat vezetője és egyben a FOTA elnöke, Martin Whitmarsh szerint mindenképpen rányomja a bélyegét a soron következő futamokra a bajnokavatás. Négy futam van még hátra az idényből: Korea, India, Abu Dhabi és Brazília.

„Elkerülhetetlen, hogy csökkenjen az érdeklődés. Nincs meg az a feszültség és izgalom, ami szerencsére az elmúlt években megadatott” – mondta el Whitmarsh a Times of Indiának, utalva arra, hogy tavaly példátlan módon öt versenyző volt versenyben a címért, még két futammal a szezon vége előtt is. „Azt hiszem azonban, hogy felvesszük a kesztyűt, és hihetetlen versenyek lesznek még itt, a világ legjobb pilótáival” – a csapatok értelemszerűen még minden megszerezhető pontra igényt tartanak, és most, hogy Alonso versenyképesnek tűnt Suzukában, a McLaren sem pihenhet. „Ez motivációt ad számunkra a következő futamokra, és figyelmeztet, hogy kemény menetek lesznek, bár minimalizáljuk a fejlesztéseket. Maradt még néhány verseny, néhány pálya, Versenyképesek vagyunk és harcolni fogunk a győzelemért, minden fennmaradt versenyen.”
 
Az, hogy mennyivel csökken a nézőszám, amiatt, hogy eldőlt a bajnoki cím sorsa, a jövő titka, de mivel  – ha matematikailag nem is, de elvben – már sokkal korábban egyértelmű volt, hogy Vettel lesz a győztes, így talán nem lesz szembetűnő az érdeklődés csökkenése, annál is inkább, mert a fennmaradó helyszínek önmagukban is mind érdeklődésre tarthatnak számot, a legendás interlagosi pályától kezdve, a tavalyról emlékezetes koreai helyszínen keresztül, az eddig még csak nem is látott, vadonatúj indiai helyszínig. Ezeken a versenyeken, ha a bajnoki címért már nem is, de a második helyezésért még kemény csaták fognak zajlani.