Mindkét Toro Rosso a Q3-ban

Az Indiai Nagydíj időmérő edzésén a Toro Rosso csapat mindkét pilótája bejutott a legjobb tíz közé, ahol azonban a gumispórolás miatt már nem tettek meg mért kört, így Sebastien Buemi, Jaime Alguersuari sorrendben holnap a 9. és a 10. helyről várhatják majd az első Indiai Nagydíj startjelét.

Sebastien Buemi: „Nagyon elégedett vagyok a csapattal, akik fantasztikus munkát végeztek, amiért szeretnék gratulálni nekik. Mindkét autót bejuttatni a Q3-ban egészen elképesztő. Így én azt remélem, hogy a mai napból kiindulva holnap jó versenyünk lehet. Az első verseny ezen a pályán érdekes tapasztalat lesz. A mai eredményünk a csapatnak volt köszönhető, akik azóta fantasztikus munkát végeztek, hogy megérkeztünk ide Indiába.”

Jaime Alguersuari: „Nagyon boldog vagyok, különösen a csapattal, mert mindketten jó pozícióban vagyunk, és Sebastien igazán gyors volt tegnap óta, amikor nekem volt egy kis problémám. Ma a briliáns kört futott. Az éjszaka folyamán sikerült megoldanunk az én problémámat is, így én is versenyképes tudtam lenni ma. Holnap jó esélyünk van arra, hogy ezekből a pozíciókból jól rajtoljunk, és az is hasznos, hogy a bajnoki ellenfeleink, mint a Sauber csak mögülünk indulnak. A stratégia fontos lesz és mi mindent megfogunk tenni annak érdekében, hogy haza hozzunk néhány pontot. A szezon ezen időszakában a teljesítmény javulásunk az egész istálló nagyszerű munkáját dicséri, akik fejlesztették az autót. A holnapi nappal kapcsolatban abban reménykedem, hogy a legjobb nyolc pilóta közé kerülhetek.”

Laurent Mekies, vezető versenymérnök: „A mai nagyszerű teljesítmény volt a pilótáktól és a csapattól is, ami azt jelentette, hogy mindkét autónkat behoztuk a legjobb 10 közé, ami Kína óta először fordult elő idén. Nagyon nehéz volt kezelni az időmérőt, mert a pálya nagyon gyorsan javult, ráadásul ez mindenki számára egy új pálya volt. Az autónk nyilvánvalóan gyorsabb most a szezon végén, és elégedettek vagyunk azzal az előrelépéssel, amit legutóbb Koreában láttunk, és a mai teljesítményünk is mutatja, hogy a helyes irányba haladunk. Ez mindenki számára jó hír, akik a gyárban és a szélcsatornában keményen dolgoztak a fejlesztéseken. Természetesen az időmérőn nem osztanak pontot, de mi jó pozícióban vagyunk a futamra, az azonban kérdéses, hogy a futamon milyen mértékben javul majd a pálya állapota, és mekkora lesz a gumikopás. Én azonban azt várom, hogy izgalmas versennyel szolgálunk majd a nézőknek a különböző stratégiák révén, és remélhetőleg képesek leszünk majd az összes lehetőségünket megragadva egy erős eredményt elérni az első látogatásunk alkalmával ezen a fantasztikus pályán.”

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.