Senna szeretne egy teljes szezont

image

Most, hogy biztossá vált: Robert Kubica nem indul 2012-ben, kisesett egy induló, a Renault üléseiért folyó harcból. Bruno Senna szerint semmi sincs eldöntve.

„Számomra Kubica szerdai bejelentése nem változtat semmin. Azon dolgozom, hogy meggyőzzem a csapatot arról, hogy maradhassak, de nagy a verseny” – nyilatkozta Bruno Senna, aki azt is elismerte, hogy fontos szempont a csapatnál, hogy ki mekkora szponzori háttérrel rendelkezik.
 
Még az is előfordulhat, hogy az érvényes szerződéssel rendelkező Vitalij Petrovot is lecserélik valakire, aki több pénzt hoz a csapat konyhájára, de Senna ehhez nem tudott hozzászólni: „Nehéz véleményt mondani, nem olvastam Petrov szerződését, nincs információm. Nem aggódom a másik ülés miatt. Romain Grosjean a harmadik pilóta, de mindenki, aki a piacon van, ellenség – Rubens Barrichello is, a hatalmas tapasztalatával” – mondta Senna, de ide sorolható még Adrian Sutil is, akit valószínűleg menesztenek a Force Indiától.
 
„Majd meglátjuk, hogyan dönt a csapat. Biztatóak voltak a csapat és a szponzorok közötti megbeszélések. A csapat elégedett velem, de nagyobb összhangot szeretnék. Voltak jó és rossz dolgok egyaránt, és szükségem van egy teljes szezonra, amim 2008 óta (GP2) nem volt, hogy tovább fejlődhessek.”