Lezárult a válogatottak idei programja

image

A ligaválogatott decemberi mérkőzéséről folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre.

 

Egervári Sándor szövetségi kapitány a lengyelek elleni barátságos mérkőzés előtt árulta el, hogy az idei tervek között szerepel még egy ligaválogatott-mérkőzés lekötése is, ám mostanra kiderült, ez a találkozó végül nem valósul meg.

 

– Ma végérvényesen eldőlt, hogy a lengyel mérkőzéssel a felnőtt válogatottak programja lezárult az idei évre – fogalmazott blogjában a kapitány. – Azért a többes szám, mert szó volt arról, hogy az NB I-es futballistákból álló ligaválogatott december elején pályára lép, s bár az erről folytatott tárgyalások sokáig eredménnyel kecsegettek, a mai napig sem sikerült megfelelő megállapodást kötnünk a találkozóról. Ezért úgy döntöttünk, eltekintünk ettől a mérkőzéstől, hiszen hétvégén véget ér a bajnokság, és mostanáig értesíteni kellett volna az érintett klubokat és labdarúgókat.

 

Egervári Sándor teljes blogbejegyzése IDE kattintva olvasható el.