Az elmúlt évtizedekben egyre inkább belelendültek a magyar cselgáncsozók. Kovács Antal barcelonai aranya mellett olimpiai ezüst- és bronzérmek, világ- és Európa-bajnoki érmek jelzik: jól áll a sportág. Ezt az összképet a pekingi, gyengébb szereplés sem tudja elhomályosítani, hiszen az utóbbi három évben ismét komoly eredményeket értek el legjobbjaink.
A jelenlegi helyzet, az olimpiai esélyek taglalása előtt a szövetség elnökének, dr. Tóth Lászlónak (képünkön) az egyéni pályafutásáról is szót ejtettünk.
„Gyerekkoromban úszással, kézilabdával és kajakozással is próbálkoztam Győrben, mielőtt végleg elköteleztem magamat a cselgáncs mellett” – emlékezett dr. Tóth László. „A győri Bercsényi Miklós Gimnáziumban – ahol a Borkai Zsolt, MOB elnökünk feletti évfolyamban tanultam – rengeteget kaptam Tóth Béla testnevelő tanáromtól, akinek tanácsára sokat futottam. Meggyőződésem, hogy elsősorban ennek a felkészítésnek köszönhetően a lábam soha nem volt sérült. Maga a sportág pedig azért tetszett, mert a test test elleni küzdelem során igen jó mozgáskultúrára lehetett szert tenni. Ráadásul szemtől szemben versenyezve, le lehetett győzni az ellenfelet.”
– Pályafutása során a 86 kilós súlycsoportban kétszer volt felnőtt bajnok. A Japánban, Kobe városában megrendezett Universiadén pedig az abszolút kategóriában az előkelő 5. helyen végzett, majd 1988-ban visszavonult. Hogyan alakult ezt követően a sportággal a kapcsolata?
„Előbb sporttársaim beválasztottak az U. Dózsa elnökségébe. A kilencvenes évek elején a Budapesti Judo Szövetség alelnöke lettem, 1998-ban pedig az országos szövetség elnöki megbízatását is megkaptam. Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy az európai szövetség 2001-ben pénztárosává választott meg, s ezt a tisztséget a mai napig is én látom el.”
– Jogász, három nyelven beszél, s üzleti tevékenysége mellett sok időt áldoz sportágára. Miként látja a judo jelenlegi helyzetét?
„Szerencsére az utóbbi években jó irányba fejlődik a sportág. A szabályok ugyanis a korábbi dzsungelharccal szemben a technikás judót helyezik előtérbe, miközben a lábfelszedéseket kiiktatták. Persze a változtatások nem mindenkinek jöttek jól. Európa-bajnokunk, Hadfi Dániel például éppen ezért kénytelen visszavonulni, mert neki a korábbi keretek sokkal jobban engedték az ő stílusát kibontakozni.”
– 2007-ben hatalmas sikernek számított, hogy a Rio de Janeiroban volt világbajnokságról négy versenyzőnk is bronzéremmel térhetett haza. Pekingben viszont csak négy hetedik hely jutott – miért?
„Az alapvető hiba a pszichés felkészülés elrontásában keresendő. Legjobbjaink ugyanis nem felejtették el, amit korábban tudtak. Az egyszeri kisiklást bizonyítják a Pekinget követő világversenyek eredményei is, amelyek közül a 2010-es, bécsi Európa-bajnokság emelkedik ki a hét magyar éremmel, ami egyben a Nemzetek pontversenyének első helyét is eredményezte számunkra.”
– Elképzelhetőnek tart egy ilyen, kiugróan eredményes szereplést a londoni olimpián is?
„Természetesen egy-egy ilyen, sikersorozatot követően is meg kell maradnunk a realitások talaján. Csernoviczki Éva, Karakas Hedvig, Mészáros Anett és Joó Abigél, illetve Ungvári Miklós, Csoknyai László és Bor Barna egyaránt esélyes lehet az érmes helyezésre. Jómagam több dobogós helyezésben reménykedem, s ezen belül egy aranyérem megszerzésében is bizakodom.”
– A magyar cselgáncsozás nagy elismerését jelenti a napokban meghozott döntés, amelynek értelmében 2013-ban Európa-bajnokságot rendezhetünk.
„Óriási siker ez számunkra, hiszen az 1981-ben, Debrecenben, csak a férfiak számára megrendezett kontinensbajnoksággal szemben ez alkalommal a férfiak és a nők után a csapatok vetélkedését is mi bonyolíthatjuk el. Ráadásul úgy kaptuk meg a rendezés jogát, hogy fő riválisunk, London visszalépett a javunkra.”
(Forrás és fotó: mob.hu / Jocha(Press) Károly)
